görög nyitás görögországi utazás utazási regisztráció
(Fotó: Aleksandar Pasaric/Pexels)

A görög miniszterelnök május 20-án televíziós beszédében jelentette be, hogyan indítja be az ország hamarosan a turizmusát. Ez alapján egy görögországi utazás sok más európai desztinációhoz képest sokkal kevesebb nyűggel járhat a turisták szempontjából. Mindeközben már a hazai utazási irodák is készülnek a nyitásra.

Kyriakos Mitsotakis kormányfő bemutatta azt a kormányzati programot, amelynek célja a gazdaság, azon belül pedig a turizmus újraindítása. Bejelentéséből kiderült, hogy a görög turisztikai szezon június 15-én kezdődik. Az egész évben nyitva tartó szállodák június elsejétől fogadhatnak vendéget, a szezonálisan üzemelő egységek pedig június 15-től. A nemzetközi légi járatok szintén június 15-től érkezhetnek az országba, elsőként az athéni nemzetközi repülőtérre. Július elsejétől ugyanakkor az összes görög repülőtér fogadja majd a járatokat.

Nem kell negatív koronavírusteszt a beutazáshoz

Mitsotakis azt is elmondta, hogy nem kell negatív koronavírustesztet bemutatniuk a Görögországba érkező turistáknak, és karantén sem vár rájuk. Ettől függetlenül a Görögországba érkező látogatók készüljenek fel arra, hogy közülük néhányat véletlenszerűen kiválasztva tesztelni fognak bizonyos „hamarosan nyilvánosságra kerülő egészségügyi protokollok alapján.”

görögország nyaralás utca
A görög nyitás számos turistacsalogató kedvezménnyel indul (Fotó: jimmy teoh/Pexels)

A turisták csalogatása érdekében a közlekedési jegyek áfakulcsát a következő öt hónapra 24-ről 13%-ra csökkentik. Emellett a csomagtúrák, a kávé, a nem alkoholos italok és a szabadtéri mozik jegyeinek áfakulcsa is csökkenni fog.

A turizmus újraindítása Mitsotakis szerint azért lehetséges, mert a járvány megelőzésében és kezelésében sikeresnek bizonyult az ország, 2850 fertőzött mellett csupán 166 halálos áldozatot követelt a vírus, ami az egyik legalacsonyabb érték az Európai Unióban.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2