A védőfelszerelés létfontosságú az egészségügyben dolgozóknak – rajtuk kíván segíteni a Nike és a Gap. A cégek maszkokkal és egyéb olyan eszközökkel kísérletezik, amelyek védelmet nyújthatnak a koronavírus fertőzés ellen.
„Az innovációs és gyártás területén dolgozó csapataink azon ügyködnek, hogy megfelelő személyi védelmet nyújtó felszereléseket tudjunk előállítani. Az igények felmérése alapján azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a módját, hogyan tudunk minél jobban segíteni, többek között arcvédőkkel kísérletezünk” – mondta John Donahue, a Nike vezérigazgatója az AdAge-nek. Eközben a Gap és leányvállalatai is a védőfelszerelés fontosságát hangsúlyozzák: műtősruhák, köpenyek és maszkok készítésére állítják át a gyártósoraikat.
Egyre több világmárka áll át olyan termékek gyártására, amikkel a koronavírus-járvány elleni harcot segítik. A Brewdog például most sör helyett inkább kézfertőtlenítőket gyárt. Hazánkban a MOL almásfüzitői üzeme pedig naponta 50 ezer liter kézfertőtlenítőt állít elő. Hasonlóan tesz a Louis Vuitton tulajdonosa is: Christian Dior és Givenchy parfümök helyett a francia kórházaknak gyárt kézfertőtlenítőt a konglomerátum. Az EFOTT csapata pedig a fesztiválszervezés helyett pénzgyűjtésbe fogott és már 1.000.000 forintot ajánlottak fel a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány számára. A fesztiválozókat közösségi oldalaikon buzdítják további adományozásra, hiszen együtt még hatékonyabb a segítség egy gyors reagálású alapítványon keresztül.
Forrás: Kreatív Online
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…