A hihetetlenül izgalmasra sikeredett Magyar Nagydíj után szokásos egyhónapos nyári szünet vette kezdetét a Forma-1-ben. Ilyenkor a száguldó cirkusz pilótái a jól megérdemelt pihenésüket töltik, mielőtt augusztus végén újult erővel csapnának bele a szezon második felébe. A legtöbben szétszélednek a nagyvilágban, mások pedig még a vakációjukon is együtt mulatnak. De vajon, hol töltik szabadságukat és mivel kapcsolódnak ki ezalatt a négy hét alatt a legnagyobb F1-es pilóták? Mutatjuk! Tipp: Hamilton egyedül állt fel a rajtrácsra, eltaktikázta a Magyar Nagydíjat, mégis harmadik lett
A világbajnoki pontverseny első helyén álló angol pilóta egy ismeretlen tengerparti helyszínen töltődik. Hamilton láthatóan jól érzi magát, napközben barátaival biciklizik és persze betartja szigorú edzéstervét is, hogy a legjobb formájában állhasson majd rajtrácsra a Belga Nagydíjon. A hétszeres F1-es pilóta pár napja egyébként az amerikai divatikon, Tommy Hillfiger hajóján is múlatta az időt. Ez is érdekelhet: Lewis Hamilton kutyája jó dolgában áttért a vegán életmódra
A Red Bull holland versenyzője, aki idén Lewis Hamilton legnagyobb kihívója, pár napja már a Karibi-térségben piheni ki az éved első felének megpróbáltatásait. Max desztinációja céljául a Hollandia részét képező Saint Maarten-szigetére utazott barátnőjével, aki egyébként az a Kelly Piquet, akinek az apja nem más, mint a háromszoros Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet.
A 2021-es évad nagy kérdése, hogy vajon ki kerül ki győztesen a Verstappen-Hamilton rivalizálásból. A két pilóta idén többször is összeakasztotta bajszát, de messze még a vége. Te kinek drukkolsz?
A következő oldalon további F1-es pilóták nyári terveiről rántjuk le a leplet.
Oldal: 1 2
Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…
Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…
Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…
Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…
Párizsban élt, de a francia autókínálatot túl unalmasnak, a francia autókat pedig „szörnyűnek” titulálta.
Az életmódváltásnál a fokozatosság a kulcs, kezdd kicsiben! Íme pár egyszerűen betartható táplálkozási tanács, amivel…