Három szuper mozifilm, amit a 10. Finn Filmnapok alatt láthatsz

Írta:
Drive Me Baby

2021. február 3 – 10. között tizedik alkalommal érkezik Magyarországra a finn filmgyártás legszínesebb alkotásait bemutató Finn Filmnapok a FinnAgora szervezésében. Az ország teljes területén elérhetőek lesznek a filmek, hiszen a hétnapos fesztivál ezúttal online formában kínálja programját a Távmozinak köszönhetően. A Finn Filmnapok egy hete alatt különböző történetek elevenednek meg dokumentumfilmek, nagyjátékfilmek, valamint rövidfilmek formájában. Ráadásul két alkalommal streamelt alkotói beszélgetéseket is követhetnek majd az érdeklődők.

1. Vígjáték az örök fiatalságról

A fesztivál február 3-án indul a kritikusok által méltán elismert Games People Play című vígjátékkal. Az alkotás az örök fiatalság tragédiájáról szól. Idilli tengerparti villában régi baráti társaság gyűlik össze, és a nosztalgikus hétvége alatt megfeledkeznek felnőtt énjükről.

2. Kisfilm egy igazi szentről

A Finn Filmnapok online vetítései közül kiemelkedik a február 5-i rövidfilmes szekció. Ezen belül ajánljuk a 7 perces Kristal című filmet egy nem szokványos szentről, aki minden gyűlöletet, kétségbeesést, vágyat és zavart magába szippant. Így nyújt átmeneti megkönnyebbülést az embereknek.

3. Finn Filmnapok a múlt nélküli emberrel

Moziban régen látott és szakmai díjakkal elhalmozott klasszikussal zárul az esemény február 10-én, hiszen Aki Kaurismaki rendezését A múlt nélküli embert láthatjuk. Egy ismeretlen férfi érkezik vidékről a fővárosba, ahol az első éjszaka úgy összeverik, hogy ettől kezdve emlékezetkiesésben szenved, majd szerelmi viszonyba bonyolódik az egyik ápolónővel.

A fesztivál ideje alatt két online beszélgetést tartanak a szervezők, amelyekre a finnagora.hu weboldalon és a Filmnapok Facebook oldalán lehet majd jelentkezni.

Ha pedig a tökéletes otthoni moziélményt keresed, olvasd el ezt a cikkünket, amelyben tippeket adunk a hangulat megteremtéséhez.

Drive Me Baby

Friss

  • Kipróbáltuk

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…

2026. 06. 12.
  • Utazás

Így nyaral a magyar: sokan túlköltekeznek a vakáció alatt

A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…

2026. 06. 12.
  • Autók

Utolsó pillanatban finomhangolták a céges elektromosautó-támogatási programot

A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…

2026. 06. 12.
  • Autóvilág

Hogyan találjuk meg a számunkra legjobb autóillatosítót?

Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…

2026. 06. 11.
  • Autók

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!

Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…

2026. 06. 11.
  • Autók

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric

Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…

2026. 06. 11.