Ferenczi Szoni, a skeemers énekese egy oldtimerrel lép le az esküvőjéről

Írta:
Drive Me Baby

A legnépszerűbb skeemers-dal, amely igazán megmozgatja a rajonkókat minden koncerten, az egyértelműen a banda legelső, 2015-ös slágere, a Fairlady. Éppen ezért meglepő fordulatként érte a rajongókat, amikor nyáron a csapat úgy döntött, klipet forgat a több mint öt éves dalhoz. A végeredmény pedig egy hollywoodi romantikus vígjátékhoz hasonlít, amelyből természetesen a menő oldtimer sportautók sem hiányozhatnak.

Ferenczi Szoni, a magyar Oltári nő

A sztori szerint Ferenczi Szoni, a skeemers énekesnője, Julia Roberts mintájára meglép az esküvőjéről, és útnak ered az ismeretlenbe. Az Oltári nő című filmtől eltérően a menyasszony azonban nem lóháton, hanem egészen pontosan egy Datsun 280Z, ismertebb nevén Fairlady “szárnyán” old kereket. Útközben két másik sportkocsi is csatlakozik a menethez, bennük a skeemers többi tagjával. A „násznép” ezek után együtt hasít az utakon egészen a Duna partig, miközben a cserbenhagyott vőlegény csalódottan áll az oltárnál.

(Fotó: keretblog.hu)

Öt évig kellett várni a Datsun Fairlady-re

„A dal szövege arról a felemelő szabadság-érzésről szól, amikor álmaid autójával száguldasz és semmi nem állíthat meg – meséli Szoni – Az ötlet onnan jött, hogy amikor számírásnál megkérdeztem Andrist, hogy mi ennek a dalnak a hangulata, ő azt mondta: mintha egy Fairlady-vel csapatnál a sivatagban. Tudtuk, hogy ezek után ezt a videót csak egy Datsun Fairlady-vel forgathatjuk le.”

A Datsun Fairlady-re öt évet kellett várni, de a megérte. (Fotó: keretblog.hu)
Fotó: keretblog.hu

Igen ám, csak hogy egy Datsun Fairlady nem egy könnyen beszerezhető darab. A zenekarnak egészen 2019-ig kellett várnia a tökéletes alkalomra, amikor is megismerkedtek a Datsun Retro Garage alapítójával, Oplasznik Gusztávval, akitől nem csak egy, de kapásból három autót is kölcsön kaptak a forgatás idejére. „Hatalmas élmény volt ezeket a gyönyörű autókat vezetni! Érdekesség még, hogy az első Fairlady idén 50 éves, a dal pedig idén 5 éves!” – mesélte Szoni a Keret blognak adott interjújában.

Forrás: Keret

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.