Ezek voltak Diana hercegné utolsó szavai a halála előtt

Írta:
Drive Me Baby

1997. augusztus 31. az a nap, amit sokan sosem fognak elfelejteni. Ekkor történt ugyanis Diana hercegné halálos kimenetelű autóbalesete. Az esettel kapcsolatban még mindig rengeteg összeesküvés-elmélet kering, ugyanis sokan máig úgy gondolják, több volt ez, mint puszta baleset. Az épp Párizsban tartózkodó hercegné a paparazzik elől menekült szeretőjével, Dodi Al-Fayeddel, mikor az Alma-rakpart közúti aluljárójában bekövetkezett a tragédia, beszámolókból pedig a mai napig akadnak újak.

Diana hercegnő 1983-ban; fotó: Flickr/Russ Quinlan

Diana hercegné magánál volt, mikor kiszabadították az autóból

Nemrég Xavier Gourmelon párizsi tűzoltó mesélt a történtekről, aki az elsők között érkezett ki balesethez. Xavier egy interjúban elmondta, az első percekben fogalma sem volt róla, hogy kik ülnek az összeroncsolódott autó hátsó ülésén, csak arra koncentrált mindenki, hogy segítsen. A tűzoltó beszámolója szerint Diana hercegnő magánál volt, mikor kiszabadították az autóból, és Xavier azt is hallotta, mik voltak a hercegné utolsó szavai, mielőtt elveszítette az eszméletét: Istenem, mi történt – így hangzottak el az utolsó szavak Diana hercegnétől. Ezután leállt a szíve, ám Xavier abban a pillanatban megkezdte az újjáélesztést, ami sikerült is. Ekkor elindultak a mentősök Dianával, aki nem sokkal később a kórházban életét vesztette. Xavier Gourmelon elmondta, ő tényleg őszintén hitt a helyszínen abban, hogy a hercegné nincs életveszélyes állapotban, ám ma már tudja, a látszat ellenére súlyos belső sérülései voltak. Hiába érkezett gyorsan a segítség, nem lehetett megmenteni.

Forrás: Joy

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.