Több mint tucatnyi szervezet – autóklub, minisztérium, környezetvédelmi intézmény – hozta létre a non-profit Green NCAP testületet, amely saját mérései alapján állít ki tanúsítványt egyes járművekről, hogy azok mennyire szennyezik a környezetet. Legutóbb huszonnégy autót vizsgáltak, amelyek eredményeit nemrég tették közzé. Az úgynevezett Green NCAP teszten csak a Renault Zoe és a Hyundai Kona kapott ötcsillagos, azaz legjobb értékelést.
A csillagok száma a jól ismert töréstesztekhez hasonlóan azt mutatja, hogy az adott modell milyen mértékben felel meg az elvárásoknak. Három összetevőt vizsgálnak a Green NCAP teszten. Az első, hogy milyen mértékben bocsát ki üvegházhatást okozó gázokat (szén-dioxid, metán vagy dinitorgén-oxid) az autó. A környezetvédelmi teszt második vizsgálati eleme a légszennyezettség szempontból fontos anyagok (a finompor-részecskék, a nitrogén-oxid és a szén-monoxid) jelenléte. A harmadik összetevő pedig a jármű tényleges energiafogyasztása. Általánosságban elmondható, hogy az elektromos autók a lokális zéró károsanyag-kibocsátásuk révén lényegében behozhatatlan előnyben vannak. A két első vizsgálaton így maximális pontot kapnak.
A hatásfokban akadnak eltérések, amelyek alapján a Renault Zoe és Hyundai Kona néhány kilowattórányi fogyasztásának eltérése alapján alakult ki az első két helyezett sorrendje. Fontos megemlíteni a harmadik helyezett Toyota C-HR 1.8 Hybridet, amely egyben egy dízellel, a Mercedes-Benz C220d-vel versenyzett. Ez jól mutatja, hogy egy modern dízelnek alacsony fogyasztás mellett igen alacsony a károsanyag-kibocsátása.
Összességében az átlagosnak nevezhető benzinmotorok az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából sokkal kevésbé szennyezik a környezetet, mint az átlagos dízelek. A Peugeot 208 1.2 PureTech 100, Peugeot 2008 1.2 PureTech 110, Renault Captur TCe 130, Renault Clio TCe 100 és VW Polo 1.0 TSI három csillagot kaptak.
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…