Megérkeztek Erzsébet királyné, közismertebb nevén Sissi személyes bútorai, fésülködőasztala és üveges vitrinje a Gödöllői Királyi Kastélyba. A kastély ráadásul már kedvezményesen is látogatható, olvass tovább a részletekért. Tipp: A Versailles-i kastélyban aludnál? Már ezt is megteheted, ha ki tudod fizetni
Erzsébet királynő egykori bútorai, fésülködőasztala és üvegezett vitrinje egy németországi aukción bukkantak fel, ahol kikiáltási áron sikerült őket visszavásárolni. Augusztus 13-tól pedig már a közönség is találkozhat a műtárgyakkal a Gödöllői kastély állandó kiállításában a királyné öltöző-, illetve írószobájában.
Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a kastély igazi Sissi-kultuszhelyként működik, amit a világ minden pontjáról felkeresnek. Az épület idén jubileumot is ünnepel, hiszen harminc éve hagyta el a szovjet hadsereg, majd 1996-ban nyitott meg a látogatók előtt. Az évfordulóhoz kapcsolódik a két különleges bútor érkezése is. A cél, hogy az összes fellelhető egykori berendezési tárgyak is visszakerüljenek a kastély falai közé. Ezt se hagyd ki: 700 millió forintos kastélyt venne Polgár Tünde és férje
A következő oldalon megtudhatod, hogyan látogathatod a kastélyt kedvezményesen.
Oldal: 1 2
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…