Elindult az ország első csak magyar filmeket tartalmazó online filmtára, a FILMIO. A Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett, egyelőre csak Magyarországon elérhető streamingszolgáltatás kínálatában mintegy 220 produkció, köztük 160 mozifilm szerepel.
„A FILMIO-n keresztül a közel százhúsz éves magyar mozgófilm-kincs vált bárki által elérhetővé, folyamatosan bővülő kínálattal” – mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a FILMIO online indításán. A számítógépen, tableten és okostelefonon keresztül is, reklámok nélkül elérhető FILMIO előfizetéses rendszerben működik, viszont a szolgáltatásért fizetett díj egyben a magyar film támogatása.
„Hiányzott már egy olyan platform a közönségnek, ahol egyben elérhető a magyar filmek java, legálisan, kiváló minőségben. A FILMIO felépítése egy évvel ezelőtt kezdődött a Nemzeti Filmintézet munkatársaival. Össze kellett hangolni az archívum, a labor, a marketing és a forgalmazási részleg munkáját, ami komplex feladat volt. Saját arculattal szerettünk volna előállni” – hangsúlyozta Káel Csaba, aki azt is elmondta, hogy a filmintézet tárgyal a Színház- és Filmművészeti Egyetem teljes archívumának átvételéről.
A mintegy 220, most elérhetővé vált alkotás között több mint 160 nagyjátékfilm szerepel, köztük a közelmúlt sikerei, így a Valami Amerika-trilógia, a Poligamy, a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Swing, a Kincsem, A Viszkis, a Liza, a rókatündér és az Oscar-díjas Saul fia. A filmio.hu-n animációk, dokumentumfilmek, tévéfilmek is szerepelnek, a választék hétről hétre nő.
Digitálisan felújított és restaurált változatban tekinthető meg 120 régi magyar filmklasszikus, úgy mint:
A szolgáltatás jelenleg kizárólag Magyarországon érhető el. A tervek szerint a filmek hamarosan magyar akadálymentesített és angol felirattal is nézhetők lesznek, készül az okostévé-applikáció, továbbá a V4 filmintézetei is kapcsolódni fognak saját tartalmakkal a felülethez.
A tervek szerint az új filmek a mozibemutatót követően a FILMIO-n lesznek először láthatók, sőt, számos, kifejezetten moziforgalmazásra szánt mozgókép premierje a FILMIO-n lehet. Az induló havi előfizetési díj 890 forint, a regisztráció januártól 1190 forintra emelkedik, jövő tavasztól előfizetés nélkül egy-egy adott filmet is ki lehet kölcsönözni.
Forrás: MTI
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…