Elhagyja az országot Kovács Kokó István! Ez áll a döntése mögött

Írta:
Kámány Andrea

Az amatőr és profi világbajnok Kovács Kokó István nehéz döntésre szánta el magát: családjával együtt külföldön kezd új életet. De vajon mi áll döntése mögött?

Kovács Kokó István Svájcba költözik

Kovács Kokó István a Life tv, Ébredj velünk című műsorában jelentette be: családjával együtt elhagyja az országot és Svájcba költözik. Szerencsére a profi ökölvívó nem akart találgatásokra okot adni, így azt is megosztotta, hogy döntése mögött bizony egy állás rejtőzik.

Az ötvenéves sztár már egy ideje kacérkodott a gondolattal, hogy beadja jelentkezését a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséghez. Végleges döntését azonban csak idén februárban hozta meg, és beadta a végül díjnyertes pályázatát. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség, az AIBA múlt heti ülésén pedig úgy döntött, higy a jövőben Kovács Kokó István tölti be a szövetség főtitkári posztját.

Nehéz feladat áll a magyar ökölvívó előtt

2001-ben szerezte meg Kokó világbajnoki győzelmét. (fotó: profiboksz.hu)

„2016-ban, a riói olimpián csalással és korrupcióval is megvádolták az ottani ökölvívó bírákat. Ha pedig mindez nem lett volna elég, magát az AIBA-t is súlyos vádak érték, melynek következményeként a 2020-as olimpiáról ki akarták zárni az ökölvívást. Szerencsére a döntést módosították, így a sportág maradhatott, de a szövetség nem” – mesélte az interjúban Kovács Kokó István. Majd azt is elmondta, hogy a szövetség megkérte, zárja le itthoni életét, és a jövőben inkább velük dolgozzon együtt, segítse az amatőrök pályafutását.

A magyar ökölvívó bajnok hatalmas lehetőségként tekint az előtte álló feladatra, és úgy véli, családja számára is hasznos lesz a költözés. Hároméves gyermeke például már biztosan Svájcban kezdi az óvodát.

Ha kíváncsi milyen érdekességek történtek még a sztárvilágban, olvasd el ezeket:

Kámány Andrea

Friss

  • Autóvilág

Mission Matcha és Cold Press Carrera: már a kávészünetet is a Porsche tervezi

Egy Carrera hideg habbal, vagy inkább egy kókuszvizes Mission Matcha? A Porsche körül most azok…

2026. 11. 08.
  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.