Elmondható, hogy a koronavírus terjedésével egyre többen kezdtek nagybevásárlásba, és az élelmiszerek nagy mennyiségű felvásárlásába. Éppen ezért érdemes lehet átvenni a különböző ételek és élelmiszerek megfelelő tárolására vonatkozó alapszabályokat.
Tesszük ezt azért, mert mint minden járvány, a koronavírus is előbb vagy utóbb, de biztosan meg lesz fékezve. Mi lesz akkor a felhalmozott, temérdek mennyiségű élelmiszerrel, ha már nem az alapszükségletek dominálnak? A kibontott, félig elhasznált élelmiszerek, megpuhult zöldségek és gyümölcsök jó eséllyel a kukában fogják végezni. Pedig egy kis odafigyeléssel és tudatossággal elkerülhető, hogy azok idő előtt megromoljanak.
Cikkünkben két csoportra osztottuk az élelmiszerek tárolásával kapcsolatos tippjeinket. Első körben végig vesszük, mely élelmiszereket hol érdemes tárolni: a hűtőben vagy a kamrában. Majd a hűtőszekrényben való rendszerezésről, és a tudatos vásárlásról fontosságairól ejtünk néhány szót.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…