mini peugeot-e-208 renault zoe teszt
Nézték a kényelmet, az árat és a teljesítményt is

Minden szegmensnek megvan a maga favoritja. Ez még egy olyan, most benépesülő piacon is érvényes, mint amilyen az elektromos városi járműveké – amelyekért mi, nők is rajongunk. A rangsort egyfelől a vásárlók, másfelől a szakértők állítják fel: annak, aki meg szeretné hódítani a piacot, egyszerre kell a szívhez, az észhez, na és persze a zsebhez is szólnia. A bajnokokat nem könnyű letaszítani a trónjukról, ám ahogy a brit What Car? folyóirat összehasonlító tesztje – amelyben Peugeot e-208, az elektromos Mini és a Renault Zoe mérettetett meg – bizonyítja, nem lehetetlen.



Tulajdonképpen mindhárom autót régi ismerősként köszöntötték a szerkesztők. A Renault Zoe nyolcadik éve van piacon, mindvégig tisztán elektromos hajtáslánccal; ez idő alatt több mint 200 ezer példányban talált gazdára Európában. A Zoe favoritként érkezett az összehasonlításra, hiszen a magazin szerkesztői legutóbb az év legjobb villanyautójának választották meg. Majdnem ugyanilyen idős a 2013-ban bevezetett, harmadik generációs Mini, amely azonban csak az idei modellévre kapott elektromos hajtásláncot. A két veterán ellenféllel szemben a Peugeot 208 nem egészen egy éve kapható Európa-szerte, ám benzinmotoros kivitelével már ilyen rövid idő alatt is igen kedvező benyomást tett a What Car? szerkesztőire. Az Év Motorja díjjal többször is kitüntetett, 1,2 literes belső égésű erőforrást néhány hetes késéssel követte a piacon a tisztán elektromos hajtáslánc, vagyis a Peugeot e-208.

A cikk a következő oldalon folytatódik. 

1
2
3