Életveszélybe került Döbrösi Laura: majdnem megharapta egy csörgőkígyó

Írta:
Drive Me Baby

Döbrösi Laura sétált a fák lombkorona szintjén függőhidakon, aludt a szabad ég alatt, termesztett óriáscukkinit, élt át apokaliptikus trópusi viharokat és került életveszélyes helyzetbe. Ez csak pár olyan izgalom, amelyben része lehetett a színésznőnek, amikor testközelből ismerkedett meg az esőerdők csodálatos világával. A környezetvédelem és a fenntarthatóság elkötelezett harcosaként is Döbrösi Laura a dzsungelben átélt legmeghatározóbb élményeiről mesélt és azt is elárulta, hogyan ismerkedett meg legijesztőbb barátjával.

Farmerlány lett Döbrösi Laura

Laura utazásai alkalmával átérezte, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy a Földünk oxigénkibocsátásában és a szén-dioxid megkötésében hatalmas szerepet játszó erdőségeket megvédjük. A színésznő az esőerdőben járva egy öko farmon dolgozott, ahol kikapcsolódásként óriási méretű cukkiniket nevelt és kolibriknek készített itatót. Illetve megtanult a természettel együttműködésben élni, villany, áram és csapvíz nélkül.

„Mikor ott voltam, ijesztő volt belegondolni, hogy már azzal, hogy csak fújok magamra kettőt a naptejemmel, hány élőlényt károsítok”

„Már kétéves koromban sírva fakadtam Michael Jackson: Earth Song című videóklipjén, hogy tönkretesszük a bolygót. Aztán egy öko szemléletű iskolába írattak, ahol belénk nevelték a szelektív hulladékgyűjtést, a hulladékcsökkentést és a természet megismerésének fontosságát. Sok aggasztó cikk után a 2018-as Élő Bolygó Jelentés katasztrofális előrejelzéseit olvasva döntöttem el, hogy fel kell hívnom a figyelmet a környezetvédelemre. Ezen belül az egyik legnagyobb tragédia az esőerdők kivágása, égetése” – mondta el Laura. Aki arra is figyelmeztet, hogyha a mindennapos tevékenységeink terhelik a környezetünket, akkor a károsanyag-kibocsátást kompenzálni is fontos.

Így tett például hazánk egyik gyümölcslégyártója is, aki évente közel 18 ezer hektár esőerdő megvédéséhez járul hozzá, és segíti a helyi családokat.

Kígyóból és gyíkokból sem volt hiány

„Amikor a dzsungelben összetalálkoztam egy csörgőkígyóval, azért nem támadott meg, mert nem estem pánikba. Arra gondoltam, hogy nem lesz semmi baj, hisz bár mindketten megijedtünk, nincs bántó szándékunk egymás felé. Ő teljesen lefagyott, nem mozdult és így el tudtam mellette osonni” – nosztalgiázott Döbrösi Laura. Legszörnyűbb barátját, a kiskutya méretű óriásgyíkot is esőerdei utazása során ismerte meg.

Carlito, a gyík

„Carlito odaszokott hozzánk, amikor a komposztban keresett élelmet magának, és nagyon jól összehaverkodtunk. Kifejlesztette azt a módszert, hogy futni kezdett felém és úgy megijesztett, hogy a kezemben lévő ételt elejtettem, amit ő éhesen fel is falt”.

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.