Diétás nagymacska – Ford Puma Gen-E menetpróba

Kellemes, napsütéses reggelen érkeztünk meg a Ford házatájára, ahol a gyártó legkelendőbb modelljének friss, tisztán elektromos kivitelét nézhettük meg.  Már a parkolóban felsorakoztatott 10 tesztautó is feldobta a hangulatot, hiszen ritkán lát az ember ennyi szuperszínes kocsit egy helyen.

Bár a Ford mindig is ügyelt rá, hogy kellően fiatalosan tartsa a színpalettát a Puma új Electric Yellow és Digital Aqua Blue árnyalata még vibrálóbb mint a korábbiak, pedig a Capri amivel érkeztem sem semmi, erről hamarosan részletesebben is olvashattok majd Nálunk. Most lássuk mit hozott nekünk a Ford az új Pumával!

Egy elektromos autónál az első kérdésem: No, és akkor mennyit megy, drága barátaim? Igazán meglepő választ kaptam, hiszen a 43 kWh-ás akkupakk maximális hatótávja 376 km a WLTP kombinált szabvány szerint, ám ECO módban ez a szám már eléri a 400 km-t, tisztán városi körülmények között pedig akár 523 km-t is megtehetünk az új Pumával, ami elsőre egy kicsit hihetetlennek tűnik, de szó sincs szemfényvesztésről. Tudja! Bár a bemutató során 13,1 kWh/100 km-es fogyasztást emlegettek és az interneten is ez jelenik meg, valójában a menetpróba során kiderült, hogy még ez is túlzás, hiszen átlag 11 kWh/100 km-es hatásfokot is sikerült, mindenféle extra odafigyelés nélkül kiautózni a kis városi cicából, klíma használata mellett. A 100 kW-os töltési kapacitásnak köszönhetően, a 10%-ról, 80%-ra töltés mindössze 23 percet vesz igénybe.

A szuper fogyasztásra magyarázat is van, nem varázslat. A csízió a formában és a vadiúj hajtásláncban leledzik, de a legnagyobb részt bizony most a forma viszi el. Rengeteget javítottak a légellenállási együtthatón, ami szemmel is látható, hiszen feltűnően áramvonalasabb, kerekebb a modell mint az előd. A hagyományos hűtőrácsot lecserélték a Mach-E ihlette első pajzsra, egyedi könnyűfém keréktárcsák és egy valóban funkcionáló légterelő, egy hátsó szárny is került az új Pumára. Nagyon sportos, fiatalos a megjelenés, a lemezek alatt azonban már érezhetően kiforrott technika lapul.

A beltér tágas, de megmarad a városi kisautó érzés, hölgyeknek sem teremt olyan érzetet, mintha egy tankkal akarna közlekedni az ember. A váltókar teljesen eltűnt a könyöklő rész elől, elvándorolt a kormány mögé egy bajuszkapcsoló formájában, amivel meglehetősen sok tároló helyet kaptunk, ami ráadásul elég magas kialakítású így szerintem nagyon kényelmes és minden apró vackomat van hova tenni. Kellemes szövetborítású ülések, és puha felületek fogadnak ám mindenen érezni a lendületes, éles vonalvezetést, határozott mégis ergonomikus a kialakítás. A térérzetet tovább növeli a tető teljes hosszában futó “égbetekintő ablak” azaz panoráma üvegezés. A csomagtérből korábban ismert süllyesztett pakolórekesz, azaz MegaBox mostanra a GigaBox nevet viseli és 145 literes kapacitásával,  valamint az első csomagtartóval együtt összesen 566 liter raktér áll a rendelkezésünkre. Egy kis, városi Crossoverben… Not bad mr. Ford, not bad!

Az új tisztán elektromos Pumát két felszereltségi csomaggal, 6 színnel, három opciós kiegészítő csomaggal, valamint 5 önállóan választható extrával kínálja a Ford, az ár pedig 11 980 000 forintról indul. Azt kell mondjam a mai piaci állások szerint ez egy remekül beárazott elérhető termék, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy nagyobb mértékben lépjenek az emberek az EV autózás és a CO mentes közlekedés irányába. 

Már nagyon várom a tartós tesztet, ahol mélyebben is belemegyünk majd az új Puma részleteibe. Maradjatok velünk, kövessétek social média felületeinket és kérdezzetek bátran kommentben!