A 2021-es Debreceni Virágkarnevál egyik sztárja a QR-kódos galamb lehet

Írta:
Drive Me Baby

Annak ellenére, hogy idén sem lesz karneváli felvonulás és a külföldi fellépők is hiányoznak a járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt, 14 hazai cég, egyesület és intézmény fontosnak tartotta, hogy részt vegyen az általuk megálmodott virágkompozícióval. Így bár kicsit módosult formában, de a közönség 2021-ben is élvezheti a Debreceni Virágkarnevál egyedi hangulatát. Tipp: Óriási tűzijáték és drónshow is lesz Budapesten augusztus 20-án

Idén 14 virágkompozíció lesz látható a Debreceni Virágkarneválon

A virágkocsikat 20-án a Nagyerdei körúton kiállítva láthatja a közönség, este pedig különleges fénytechnikával megvilágítva tekinthetik meg azokat. Augusztus 21-én és 22-én a Kossuth téren és a Piac utcán lesznek láthatók a virágkocsik, amelyeket az érdeklődők ingyenesen és védettségi igazolvány nélkül tekinthetnek meg.

A Szent Koronát ábrázoló virágkocsi minden évben a felvonulás egyik fénypontja. Idén több városban is kiállítják (Fotó: Debreceni Virágkarnevál)

A Szent Koronát ábrázoló virágkocsit augusztus 20-án Debrecenben, másnap pedig Nagyváradon is bemutatják, majd szeptember elején a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevői is megcsodálhatják Budapesten.

Tesz-vesz Város, QR-kódos galamb és Majális a Virágkarnevál kiállított virágkocsijai között

A részvevő cégek közül néhányan már elárulták, milyen kompozícióval készülnek a karneválra. Gary Baker, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. hatóanyaggyártásért felelős igazgatója kiemelte, a testi egészség mellett a mentális egészségre helyezik a hangsúlyt, ezért választották Szinnyei Merse Pál Majális című festményét alapötletnek. Győrösi Pál, a Richter Gedeon Nyrt. pr- és kormányzati kapcsolatokért felelős munkatársa közölte, hogy választásuk a Tesz-vesz Város figuráira esett. Szöllősi Béla, a Magyar Posta Kelet-magyarországi Területi Igazgatóságának vezetője kifejtette, a 100 éves debreceni postának állítanak emléket postagalambot ábrázoló virágkompozíciójukkal, amelyen már a megújulás is érzékelhető a galamb szájában megjelenő QR-kóddal.

A 2021-es Debreceni Virágkarnevál részletes programját itt találod.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Forrás: MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.
  • Autók

BMW M2 xDrive: az összkerékhajtás, amit részben az amerikai telek inspiráltak

A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…

2026. 07. 21.
  • Autók

A stresszmentes üzleti utazó – Skoda Superb kombi 2.0 TDI DSG használt teszt

Van, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér hódítja meg…

2026. 07. 20.
  • Hírek

Páncélba öltözött Aston Martin érkezik a Call of Duty világába – ilyen lenne, ha a luxus találkozna a hadviseléssel

Virtuális csatatérre gurul az Aston Martin Aston Martin neve hallatán a legtöbben elegáns grand tourereket,…

2026. 07. 20.
  • Autók

Geely Starray EM-i teszt – Lakosztály egy kínai SUV-ban

Olyan időket élünk, amikor az ember kénytelen újrarendezni a fejében az autós világ térképét. A…

2026. 07. 19.
  • Autók

Vége a gyorshajtásnak? Az EU állítólag új, műholdas sebességkorlátozó rendszert tervez az autókba

Az Európai Unió ismét szigoríthatja a közúti közlekedés szabályozását. Brüsszelből kiszivárgott információk szerint az Európai…

2026. 07. 19.