Dallos Bogi és Puskás Peti augusztus végén megtartotta álomesküvőjét. Azonban az énekesnő egy komoly titokról rántotta le a leplet. Tipp: Dallos Bogi a lánybúcsújáról jelentkezett be, közeleg a nagy nap! – Képek
Mint arról korábban már mi is írtunk, augusztus 27-én a pár kimondta a boldogító igent, ráadásul egymás nevét is felvették. „Általában az szokott lenni, hogy a nő veszi fel a férfi nevét, de miért ne lehetne így fordítva is? Hiszen a két fél között egyenrangúság áll fent, a tisztelet és az odaadás pedig nem csak a férfinek jár, hanem fordítva is – ezt tükrözze a nevünk is. Én pedig tisztelem és szeretem a feleségemet, Bogit!” – nyilatkozta még korábban Peti a JOY-magazinnak. Így mostanra Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Péterként ismerhetjük őket.
A friss feleség most azonban egy komoly titokról rántotta le a leplet, írja a Blikk. Az Instagram-oldalán megosztott legújabb posztjában elárulta, hogy bár valóban tartottak egy hatalmas lagzit, az egymásnak való eskütételt már korábban, jóval visszafogottabb körülmények között tették meg.
„Amiről eddig még nem meséltem nektek. Sokat beszélgettünk Petivel arról, hogy milyennek is képzeljük a Nagy napunkat. Azt álmodtuk, hogy szeretnénk egy ‘fesztivál’ hangulatú óriási lagzit, ahova meghívunk mindenkit, aki igazán fontos nekünk, és együtt ünneplünk egy hatalmasat, de közben mégis fontos volt, hogy megélhessük az intimitását is a házasságkötésünknek. Ezért döntöttünk úgy, hogy az esküvőnk hetének hétfőjén a két tanúnkkal bemegyünk a győri anyakönyvi hivatalba, és összeházasodtunk. Meghatódva, kéz a kézben, férj és feleségként jöttünk haza, és a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt vacsoráztunk. Tökéletes volt” – vallotta be a rajongóinak Bogi.
További cikkeink is érdekelhetnek:
Az új Audi Q9 nem csak az Audi németországi fejlesztőközpontjaiban született: a nagyméretű SUV fejlesztésében…
A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis - még a Sziget…
Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…
A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…
Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…
A Mercedes-Benz Vans 130 éve dolgozik azon, hogy járműveivel és szolgáltatásaival minél hatékonyabban támogassa üzleti…