D. Tóth Kriszta népszerű és díjnyertes Elviszlek magammal című autós-beszélgetős műsora 2021 tavaszától kívül-belül megújul. Az elkövetkező egy évben ugyanis egy 48 Voltos hibrid rendszerrel felszerelt Suzuki Vitara szolgál majd a beszélgetések helyszínéül, és lesz társa D. Tóth Kriszta műsorvezetőnek a mindennapok során.
Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. operatív igazgatója és Hársfalvi János marketingvezető adták át D.Tóth Krisztának, a WMN alapítójának azt a hófehér hibrid Suzuki Vitarát, amely állandó szereplője lesz az Elviszlek magammal című műsornak.
„Számomra az autóhasználat olyan, mint az oxigén. Kell az élethez és kell a munkához, az alkotáshoz. Az Elviszlek magammal stábjának a kocsi teljes jogú tagja, hiszen egyrészt ez szolgál a műsor helyszínéül, másrészt munkaeszköz is, amibe be kell pakolnunk minden a forgatáshoz szükséges felszerelést. Mindemellett életvitelszerűen is használom azt az autót, amivel forgatok – így ez a közös munka és együttműködés a járművel szinte szimbiózisban folyik” – mondta el D. Tóth Kriszta az átadó után.
A Vitarában 25 epizód készül majd, amelyeket 2021 tavaszától nem csak a WMN YouTube csatornáján, hanem a Spektrum Home televízió műsorán is meg lehet majd tekinteni.
Ha érdekel, milyen autóik vannak a hazai hírességeknek és közszereplőknek, olvasd el az alábbi cikkeinket:
Forrás: Suzuki.hu
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…
Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…
Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…
A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…
A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…
Ha a mosogatógép kellemetlen szagot áraszt vagy egyre többször kerülnek ki belőle koszosan az edények,…