A koronavírus-járvány miatt most főként a rövid távú, főleg belföldi autós kirándulások tűnnek a legbiztonságosabbnak. Annak ellenére, hogy a vírus bárhol jelen lehet, ez még nem akadályozhatja meg a családokat, baráti társaságokat, hogy elinduljanak itthon egyet kirándulni, felfedezni a legérdekesebb hazai látnivalókat. Mielőtt azonban útra kelnénk, felmerülhet néhány biztonsági szempont, amit érdemes figyelembe venni. Mutatjuk, melyek ezek.
Olajcsere, gumik állapota, üzemanyag (vagy éppen töltöttség) stb. Nincs is rosszabb, ha valahol a semmi közepén váratlan műszaki hibával leáll az autó, vagy éppen defektet kapunk. Ha mégis beüt a krach, az persze minden élethelyzetben rossz, de most a járvány idején ez még több előre nem látható egészségügyi kockázattal is járhat. Így ha megtehetjük, inkább előzzük meg a bajt azzal, hogy alaposan leellenőrizzük autónk állapotát. Ha a műszerfalon felvillant az „ellenőrizze a motort” fény, vagy előfordul egy visszatérő kattogó hang, akkor kirándulás előtt irány a szerviz.
Túlzónak tűnhet, de a saját magunk és mások biztonsága érdekében, indulás előtt kérdezzük meg az alábbiakat a famíliától.
Amennyiben bárki produkálja a Covid-19 korai tüneteit, vagy kontaktban volt olyannal, aki igazoltan megfertőződött, akkor inkább maradjunk otthon. Ha mindenki átment a teszten, akkor indulhatunk, de a biztonság kedvéért érdemes egy hőmérőt is csomagolni, nem tudhatjuk, mikor lesz rá szükség.
Az autós kirándulások ma már nem teljesek megfelelő fertőtlenítők nélkül. Legyen a kocsiban kézfertőtlenítő, fertőtlenítő kendő, esetleg spray, wc-papír, gumikesztyű és természetesen mindenkinek legyen saját maszkja. Ezek persze ne csak mutatóba legyenek az autóban, a fertőtlenítőt minden beszállás után használjuk a legtöbbet érintett felületeken, többek között: a kilincseken, a kormányon, a sebességváltón.
Továbbra is tartsuk be a közösségi távolságtartás szabályait, ez igaz szabadtéri- és zárt helyekre egyaránt. Továbbá zárt helyeken mindig viseljünk maszkot!
Forrás: A Girl’s Guide to Cars
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…
A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…