Autók

Celebek, akiket a Ferrari örökre kitiltott

Írta:
Drive Me Baby

A Ferrari világszerte a luxus és a presztízs szimbóluma. A maranellói márka azonban nem elégszik meg azzal, hogy valaki tehetős legyen: a vásárlókat gondosan válogatják, és a cég hírnevének védelme érdekében bizonyos szabályokat is szigorúan betartatnak. Aki megszegi ezeket, könnyen a hírhedt „feketelistán” találhatja magát – vagyis soha többé nem juthat új Ferrarihoz.

Chris Harris brit autós újságíró 2011-ben egy cikkben azzal vádolta a Ferrarit, hogy a sajtó számára kiadott tesztautókat manipulálják, így azok jobb eredményeket produkálnak, mint a szériagyártású modellek. A kritikát a gyártó nem tűrte, és végleg megvonta Harristól a hozzáférést a Ferrari tesztautóihoz.

Az egyik legismertebb eset Justin Bieberé, aki kék fóliával vonatta be 458 Italiáját, a logókat is átalakította, sőt egy időre el is „vesztette” az autót. Hasonló okból tiltották ki a kanadai DJ Deadmau5-t is, aki Nyan Cat-es matricázással és „Purrari” jelvényekkel hergelte a gyártót.

A rapper Tyga egyszerűen nem fizette ki a lízingelt Ferrari 458-at, 50 Cent pedig közösségi médiában nevezte „citromnak” 488-asát, miután lemerült az akkumulátor. Ezek a lépések elégnek bizonyultak a végleges kitiltáshoz.

A márka a nyilvános imázsra is ügyel: Kim Kardashian állítólag egy kétes üzletembertől kapott Ferrarit, ami szintén nem fér össze a Ferrari elveivel. Floyd Mayweather túl gyorsan adta tovább autóit, ezzel megsértve a tulajdonosi szabályokat, Nicolas Cage pedig adósságai miatt nyomott áron adta el ritka Enzo modelljét – ez utóbbit a Ferrari a márkaérték csorbításának tekintette.

A listát Blac Chyna zárja, aki feltűnő pink és piros kiegészítőkkel mutogatta Ferrarijait, amit a cég puszta figyelemhajhászásnak ítélt.

A Ferrari példái jól mutatják, hogy itt nem csak pénzről van szó: a presztízs, a márkahűség és a szabályok tisztelete legalább olyan fontos, mint a vastag bankszámla.

forrás: Hotcars

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.