Jön a másfél milliárd forintos Bugatti Bolide, csak néhány darab készül belőle

Írta:
Drive Me Baby

A Bugatti bejelentette, hogy a tavaly októberben bemutatott koncepciójuk, a Bolide, némi változtatással ugyan, de hamarosan gyártósorra kerül. A szuperkönnyű hiperautóból mindössze 40 darab fog készülni, ami természetesen kizárólag a Bugatti milliárdos törzsvásárlók privilégiuma lesz. Az egyik potenciális ügyfél: Cristiano Ronaldo és a 3 milliárdos Bugatti Centodieci története

A 4 millió eurós Bolide első darabjai 2024-ben érkeznek

Chiron volt Bolide lett

A Chiron drámaian átépített karosszériájával a franciák tavaly októberben egy elképesztő hiperautóval sokkolták a rajongókat. A Bolide-koncepciónál a franciák mindent feláldoztak az aerodinamika oltárán, amiből egy szuperkönnyű – mindössze 1240 kg – 1850 lóerős bestia született. Nem meglepő, hát, hogy a Bugatti Bolide-ot nevéből adódóan – a bolide franciául versenyautót jelent – kizárólag versenypályára tervezték.

Érdekesség, hogy a Bugatti egyáltalán nem szándékozta gyártásba küldeni a Bolide-ot, hiszen ki akarna egy kvázi vezethetetlen autót magának. Nos, kiderült, hogy sokan, legalábbis a Bugatti exkluzív ügyfélkörének egy jó része. És, ha már van rá igény akkor a „pénz beszél” örök elvből kiindulva a Bugattinál úgy gondolták, hogy üsse kő, gyártanak belőle egy limitált szériát.

A tulajdonosoknak exkluzív pályanapokat tartanak majd, hogy használhassák is a megvásárolt Bolide-jukat, az ugyanis közúti használatra nem alkalmas

Az eredeti koncepción azért finomhangoltak kicsit a molsheimiek, mielőtt gyártásba küldenék a szörnyet. A koncepció hatalmas teljesítményét részben a 110-es oktánszámú benzinnek köszönhette, ám ezt praktikus okok miatt a szériamodellnél a kereskedelmileg könnyebben hozzájutható 98-as oktánszámúra cserélték. Ennek okán a Bugatti 8,0 literes W16-os motorját 1850-ről 1600 lóerőre és 1600 Nm nyomatékra mérsékelték. A gyártó közleménye szerint az új modell a tanulmánytól valamivel nehezebb, 1451 kg lesz, amivel még így is felülmúlja minden eddigi Bugatti modell teljesítmény-súly arányát. Tipp: 13 millió dolláros Bugatti La Voiture Noire-ból lett a karácsonyi ajándék

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

A forróság csendes ellenség az autóban – így hat a hőség a vezetésre és a reakcióidőre

A nyári kánikula sokak számára csak kényelmetlenséget jelent az autóban – melegebb utastér, gyorsabban fogyó…

2026. 06. 29.
  • Autók

A Hyundai Elantra visszatér a nagyok közé – búcsú az i30-tól, új korszak a kompakt szedánoknál

A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…

2026. 06. 29.
  • Autóvilág

A nap, amikor Magyarország belépett az F1 pontszerzők közé – Baumgartner Zsolt legendás Indianapolis-i futama

Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…

2026. 06. 28.
  • Egyéb

Forró autó, forróbb valóság: percek alatt szaunává válik az utastér – így védekezhetsz a kánikula ellen

A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…

2026. 06. 28.
  • Autók

BEV, PHEV vagy HEV? – Így működnek az elektromos és hibrid autók valójában

Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…

2026. 06. 27.
  • Hírek

Szombaton ne indulj autóval a belvárosba: a Pride miatt teljesen átalakul Budapest közlekedése

Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…

2026. 06. 27.