Budapesten forgatták az új Opel Corsa reklámfilmjét

Írta:
Drive Me Baby

Aki múlt hétvégén az Alkotmány utca felé járt, igencsak meglepődhetett. Nem elsősorban azért, mert a délután folyamán sokszor tíz percekre lezárták a Parlament előtti kétszer kétsávos utcát, hanem azért, mert az üres utcán egy új Opel Corsa és egy kamerával felszerelt különleges monstrum száguldozott. A hatodik generációs Corsa még csak a Frankfurti Autószalonon volt látható, a hagyományos motorokkal szerelt új Corsa csak november második felében érkezik hazánkba. A Corsa-e pedig jövő tavasszal. Mit kerestek tehát itt az új Corsák? Csak nem egy újabb Opel reklám?

Két autó, két történet, két reklámfilm

Nos, de, a márka ismét a magyar fővárost választotta az Opel Corsa reklámfilmjének helyszínéül. Erre hoztak ide egy piros „GS line” benzines Corsa modellt és egy narancssárga elektromos Corsát. A két autóhoz, két történetet, két külön reklámfilmet forgattak. Mindkettőhöz Budapesten készültek a menet közbeni felvételek. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy az üres Alkotmány utca elejére beállt valamelyik Corsa, elé a darus kamerával felszerelt különleges stáb kocsi, majd közel padlógázzal nekilódult a „szerelvény”, és végig nyomták az utca végéig. Majd ugyanez történt újra, meg újra úgy, hogy közben a kamera más és más szögből vette az autót. Az Alkotmány utca mellett Corsa felvételek készültek többek között a Megyeri hídon, a pesti alsó rakparton és a Nyugati Pályaudvar előtt is.

Különleges autó a különleges forgatáson

Ez már a sokadik Opel reklám, amit itt forgatnak

Ez már a negyedik Opel reklám, ami részben vagy egészben Budapesten készült. A márka marketing szakértője elmondta, hogy a magyar főváros kiváló lehetőségeket biztosít egy ilyen forgatáshoz. Meg van a műszaki és szakmai infrastruktúra, és ami „jó egy hollywood-i produkció forgatásához, az természetesen jó egy profi reklámfilmhez is”. A  műszaki felszereltség egyetlen – igaz nagyon különleges – darabja érkezett külföldről. Ez a „Russian Arm”, a matt feketére matricázott, darus kamerával szerelt stáb kocsi, amelyben menet közben egyszerre négyen dolgoznak a felvételeken.

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.