A világon mindössze két műhely létezik, ahol a Peugeot Sport Rally4-es versenyautói épülnek. Az egyik Portugáliában található, a másik pedig hazánkban, egészen pontosan Budakeszin. A budakeszi műhely vezetője Tagai Tamás, aki talán mindenkinél jobban ismeri egy sportautó testét és lelkét.
A 2021-es Peugeot kupa tavaszi nyitóversenye különleges jelentőséggel bír a negyedik éve megrendezésre kerülő márkabajnokság történetében. Az idei lesz ugyanis az első futam, ahol már a vadonatúj Peugeot 208 Rally4 versenyautókkal állnak rajthoz a versenyzők. A versenyen egyébként Vogel Adrienn – aki az év magyar autóversenyzője lett – is indul, erről bővebben itt olvashatsz.
A budakeszi műhelyben készült, Tagai Racing Technology (TRT) kezei alól kikerült autók ugyanúgy készülnek, mint elődeik éveken át. A különbség csupán annyi, hogy a Peugeot Sport az új konstrukcióval párhuzamosan, alapjaitól kezdve átdolgozta versenyprogramját, amiben minden eddiginél fontosabb szerepet szánt a Tagai Racing Technology műhelynek – nem csak a régióban, de az egész világon. Tagaiék négy évre, havi három versenyautó gyártására kötöttek szerződést, azzal a kitétellel, hogy igény esetén bármikor képesnek kell lenniük havi hat darab 208-ast összeszerelni. De utazzunk kicsit vissza az időben, és nézzük meg, hogyan jutott el idáig Tagai Tamás és csapata.
Tagai Tamás az ezredforduló óta épít és ad bérbe versenyautókat. Kezdetben csupán magának, majd később az egyre növekvő számú megrendelőinek. A Peugeot Hungária 2007-ben egy különleges ajánlattal kereste meg: a francia márka az akkoriban futó Super 2000 szériához fejlesztett, Peugeot 207-esen alapuló versenyautó bérlésére keresett partnert a régióban. Így kezdődött Tagai Tamás és a budakeszi műhely kapcsolata a francia márkával.
A sikertörténet a következő oldalon folytatódik!
Oldal: 1 2
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…