bruce willis energiaital reklám
(Fotó: Hell/Instagram)

Bruce Willis energiaital mellett már Hell Energy Coffee-t is iszik a cég új reklámfilmjében. Az energiaitalokat gyártó cég immáron másodszor forgatott Bruce Willis-szel, aki újabb két évre lesz a márka arca. Az akcióhős ezúttal egy gyönyörű női társat is kapott maga mellé, méghozzá a 2006-os Miss Universe szépségverseny győztesét, Zuleyka Riverát. A Puerto Rico-i színésznő egyébként minden idők legnézettebb – 6,7 milliárdos megtekintésű – videoklipjében, a Despacito-ban is főszerepet játszott.

A reklámfilmet két helyszínen, a New York-i utcákon és egy 52. emeleti luxusapartmanban forgatták. A hivatalos közlemény szerint az amerikai sztár – a korábbi forgatáshoz hasonlóan – vérbeli profiként viselkedett, ugyanakkor most is megmutatta a humoros oldalát, hiszen több alkalommal megnevettette a stábot.

És ha már témánál vagyunk, a kávézás és az energiaital fogyasztás erősen megosztó téma, pláne, ha arról van szó, hogy vezetéshez mivel és mennyire pörgetjük fel magunkat. Ebből a cikkünkből kiderült, hogy a koffeinfogyasztó autósok 60%-kal ritkábban szenvednek autóbalesetet, mint azok a vezetők, akik nem fogyasztanak koffein tartalmú italokat.

Forrás: Instagram