Balesetmegelőzés miatt razziáz a BRFK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az év első 6 hetében szokatlanul sok, kilenc halálos gázolás történt a fővárosban. A vizsgálatok alapján az is kiderült, hogy a kilenc esetből hatban bizonyítottan a gyalogosok voltak a baleset okozói. (Arról korábban írtunk, hogy autósként hogyan lehet megelőzni a zebrán a gázolást. Erről itt olvashattok.)
Éppen ezért, a BRFK a következő időszakban heti kétszer, előre be nem jelentett helyeken és időpontokban gyalogos-razziákat fog tartani. Az ellenőrzésekre a főváros legforgalmasabb csomópontjain kell számítani.
A balesetek leggyakoribb oka, hogy a gyalogosok nem a kijelölt átkelőhelyeken lépnek az úttestre. Továbbá, hogy a tilos jelzés ellenére mennek át az úton, mondta Balogh Ádám, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
Sok esetben a gyalogos saját okostelefonja miatt történik a halálos baleset. Napjainkban ugyanis egyre jellemzőbb, hogy az emberek teljesen belefeledkeznek a telefonjaikba. Üzenetek küldenek, szelfiznek, telefonálnak, vagy szimplán olyan hangosan hallgatnak zenét, hogy nem érzékelik a külvilágot maguk körül, mint az a fent videón is látszik. Sok országban balesetmegelőzés céljából a városvezetés aszfaltba épített jelzőlámpákkal is figyelmezteti a mobilozó gyalogosokat, így akkor is látják a lámpát, ha fel sem néznek a telefonjukból.
Az Egyesült Államokban például a tavalyi évben történt a legtöbb halálos gázolás gyalogos-átkelőhelyeken. Ennek okán tanulmány is készült, amiből kiderült, hogy tízből mindössze három autós ad elsőbbséget a nem lámpával irányított gyalogos-átkelőhelyeken. A BRFK a most bejelentett gyakori ellenőrzések mellett halálos gázolások felvételeivel szeretné az emberek figyelmét felhívni a körültekintőbb és figyelmesebb közlekedésre.
Forrás: MTI, Index
Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…
A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…
Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…