Hamar leáldozott a buborékautók kora

Annak ellenére, hogy az Isetta Olaszországból származott, hazájában sosem lett olyan népszerű, mint Németországban, és más országokban. Pedig ha belegondolunk, éppen az olasz kisvárosok szűk utcáira szabták, nem pedig a német autópályákra. Egy megfelelő gyártó égisze alatt, ki tudja, talán Itáliában is hosszabb ideig tartó sikereket érhetett volna el az Isetta. Persze, az olaszok sem tétlenkedtek, hiszen 1957-ben történelmet írtak, amikor megalkották saját kisautójukat az Isettánál  jóval funkcionálisabb Fiat 500-ast. Amit a Drive Me Baby szerkesztősége is imád, tesztünket itt találod: Fiat 500 Dolcevita kabrió: az autó, amiben egész évben nyár van

A BMW Isetta volt az Isetták koronázatlan királya, ugyanis a bajor cég gyártotta a legtovább, egészen 1962-ig a modellt. Az Isetta a mai napig legnépszerűbb egyhengeres autó az egész világon, és nem utolsósorban az egyik legkeresettebb a gyűjtők körében

Az Isetta egy korszakalkotó és kategóriateremtő autó volt az 1950-es években, ami tökéletesen passzolt a kor szűkös gazdasági kereteihez. Az idő múlásával a gazdaság és az életszínvonal emelkedésével azonban már nem volt szükség megfizethető, olcsón fenntartható mikroautókra. Az 1960-as évek közepére újra előtérbe kerültek a drágább és nagyobb modellek, ez pedig azt jelentette, hogy a buborékautók, így a BMW Isetta kora is szépen lassan leáldozott.

Mikroautók terén az alábbi cikkeinket ajánljuk:

Forrás: BMW.com

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3
4
5