BMW i7: a luxuslimuzin, amelybe mozitermet építettek

Írta:
Kata

Idén először a BMW Group is feltűnik a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos partnerei közt. A rendezvény főszereplőinek, VIP vendégeinek és meghívottjainak utazási élményeiről tehát a fesztivál ideje alatt elektromos hajtású, luxusfelszereltségű BMW-k is gondoskodnak. A Cannes-i flotta nem kevesebb, mint 163 darab exkluzív BMW modellből áll. A BMW filmvilági szereplése azonban még ennél is többet kínál: a nemzetközi világpremierjét követően ugyanis itt mutatkozik be először élőben a tisztán elektromos meghajtású BMW i7 luxuslimuzin, melyben a hátsó ülésen utazóknak igazi moziélményben lehet részük.

A BMW első Cannes-i szereplése

A világ elsőszámú film- és művészeti fesztiválját övező izgalom immár háromnegyed évszázada járja át a Francia Riviérát. A 2022. május 17-28. között megrendezendő, 75. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a BMW Group is kiemelt szerephez jut: idén először lép partnerségre a fesztivállal. „A BMW egy ikonikus márka, amely évtizedek óta jelen van számos alkotásban. A márka az elegancia, a teljesítmény és a luxus megtestesítője, miközben az elektromos mobilitás egyik úttörője is”– fogalmazott Samuel Faure, a fesztivál partnerkapcsolatokért felelős vezetője.


A fesztivál ideje alatt a bajor prémiummárka többek között olyan izgalmas és változatos modellekkel gondoskodik a résztvevők repülőtér, rendezvényhelyszínek és hotelek közötti utaztatásáról, mint például a BMW iX, a BMW i4 vagy a BMW iX3.

Az első autó, amelybe mozitermet építettek

A vörös szőnyeg kerekeken guruló sztárja egyértelműen az új BMW i7 lesz, amely április 20-i világpremierje után most először lesz látható teljes életnagyságban. Május 17-28. között három darab tisztán elektromos meghajtású luxuslimuzin hódítja meg Cannes útjait, miközben egy modell ez idő alatt a legendás Boulevard de la Croisette sugárúton álló szálloda előcsarnokában pózol majd.

A BMW i7 minden tekintetben újradefiniálja a csúcstechnológiás dizájn és technológia fogalmát. A luxuslimuzin, a WLTP mérések szerint, akár 625 kilométer tisztán elektromos hatótávolság megtételére is képes. Az utastér fénypontja a tetőkárpitból lenyíló BMW Theatre Screen, amelynek 8K felbontású, 32:9 formátumú és 31,3” átmérőjű panorámaképernyője kerekeken guruló privát moziteremmé varázsolja az új BMW 7-es sorozat hátsó üléssorát. A filmimádók a fesztivál helyszínére tartva itt bármelyik kedvenc stream-tartalmukat és legjobb alkotásaikat is előhívhatják, átélve az autós élmények merőben új dimenzióját.

BMW nem új szereplő a filmvásznon

A BMW márka és a filmipar kapcsolata évtizedes múltra tekint vissza. Modelljei ez idáig már több mint 30 000 alkalommal vágtak jó képet a mozivásznakon. A BMW 7-es sorozat és a BMW 5-ös sorozat számos kémthriller felejthetetlen jelenetében brillírozott. A Mission Impossible-filmekben szereplő BMW M modellek egytől egyig lenyűgöző látványt nyújtottak. Az olyan, saját gyártású alkotásokban pedig, mint például a 2021-es karácsonyi film vagy a 2022-es Super Bowl szünetébe készített reklámfilm, a BMW iX modell is feltűnt a legnagyobb hollywoodi sztárok oldalán.

Forrás: BMW PressClub

További cikkeink:

Kata

Friss

  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.
  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.
  • Autók

BMW M2 xDrive: az összkerékhajtás, amit részben az amerikai telek inspiráltak

A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…

2026. 07. 21.
  • Autók

A stresszmentes üzleti utazó – Skoda Superb kombi 2.0 TDI DSG használt teszt

Van, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér hódítja meg…

2026. 07. 20.
  • Hírek

Páncélba öltözött Aston Martin érkezik a Call of Duty világába – ilyen lenne, ha a luxus találkozna a hadviseléssel

Virtuális csatatérre gurul az Aston Martin Aston Martin neve hallatán a legtöbben elegáns grand tourereket,…

2026. 07. 20.
  • Autók

Geely Starray EM-i teszt – Lakosztály egy kínai SUV-ban

Olyan időket élünk, amikor az ember kénytelen újrarendezni a fejében az autós világ térképét. A…

2026. 07. 19.