Berki Mazsi elkapta a koronavírust, éppen időben tesztelték

Írta:
Drive Me Baby

Berki Mazsi Kecskemétre utazott, hogy kislányával meglátogassák a dédit. Előtte egy oltási kampányban ő is leteszteltette magát koronavírusra. Teljesen megdöbbent, amikor kiderült hogy a gyorsteszt pozitív. Ezután a PCR teszt is pozitívat mutatott. Mazsit teljesen megdöbbentette az eredmény – vette észre a Blikk. Ez is érdekelhet: Szakított a Nyerő Páros egyik kedvenc álompárja, az okot is elárulták

– Tegnap bizonyára láttátok a storymban, hogy Kecskemétre látogattunk a kislányommal, hogy meglátogassuk a dédit. A találkozás előtt ellátogattam a Nemzetközi Oltóközpont szűrőállomására, hogy megbizonyosodjak arról, hogy egészséges vagyok-e, azonban nem várt eredményt kaptam. A gyorstesztem pozitívat mutatott, majd tegnap éjfél előtt sms-ben is jött az értesítés a PCR teszteredményemről, mely szintén pozitív lett – írta hosszú bejegyzésében közösségi oldalán az újdonsült anyuka. Természetesen ezután nem látogatták meg a dédit.

Szeretném megköszönni a Nemzetközi Oltóközpontnak, hogy gondoltak rám a kampányukban, amely arról szól, hogy vigyázunk egymásra. Ha nincs ez az együttműködésem, akkor valószínűleg tegnap találkozom a nagymamámmal és a többibe, inkább bele sem gondolok, hiszen pontosan tudjuk mennyien veszítették el szeretteiket az elmúlt években… Közszereplőként (Berki Krisztián feleségeként) kötelességem minden olyan posztomat megjelölni reklámként, amely bármilyen felhívást foglal magában, legyen akár az jó vagy jótékony ügy. Ezt is ajánljuk: Hatvanszor fertőzőbb a delta plusz variáns és a tünetek is erősebbek

Azt gondolom, hogy az esetem kiváló példa arra, hogy bár nem is gondoljuk, nem is érezzük, hogy betegek vagyunk, a baj mégis megtörténhetett volna… Hálás vagyok és szerencsésnek érzem magunkat, mert a családunk minden tagja jól van! És ez a legfontosabb! – zárta sorait Mazsi.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Aktuális

A centik csapdája: így kerülheted el a reptéri poggyászbírságot egyetlen jól megpakolt táskával

A repülőtéri utazások egyik legkellemetlenebb pillanata nem feltétlenül a hosszú biztonsági ellenőrzés vagy a késő…

2026. 07. 26.
  • Hírek

Nem superbike, hanem Hyperbike – a Diamond Atelier olyan motort épített, amilyet még nem látott a világ

Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…

2026. 07. 26.
  • Aktuális

Nyári bringázás okosan – ezekre figyelj, hogy a hőség se vegye el a kedved

A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…

2026. 07. 25.
  • Autók

Elegáns, de vagány családi SUV –  Mercedes-Benz GLB 200 4MATIC Hybrid teszt

Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Ford és a Geely összefog Európában: új crossoverek és elektromos SUV-ok készülnek Valenciában

A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…

2026. 07. 24.
  • Autók

A Tesla autói már beszélgetnek veled: megérkezett Európába a Grok mesterséges intelligencia

A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…

2026. 07. 24.