Berki Mazsi elismerte, hogy hibázott és bocsánatot kért Hódi Pamelától

Írta:
Drive Me Baby

Berki Mazsi és Hódi Pamela között már jó ideje nem volt felhőtlen a viszony. Vitáik legtöbbször Berki Krisztián és Pamela közös kislányának, Natinak a nevelése körül robbantak ki. Most azonban, hogy Mazsi is édesanya lett, sok mindent átértékelt és egy nyilvános posztban üzent Pamelának – vette észre a Blikk. Ezt se hagyd ki: Schobert Norbi nem vesz autót a gyerekeinek, elárulta hogy miért nem

Korábban Mazsi többször tett ki közös képet Natival, amit Pamela nehezményezett. Ő ugyanis igyekszik óvni a kislányt a nyilvánosság elől. Mazsi és Krisztián ennek ellenére sokszor posztolt Natiról, Mazsi egyszer még „bónusz anyukaként” is hivatkozott magára.

Berki Mazsi, úgy tűnik, már nagyon megbánta, hogy nem tartotta tiszteletben Pamela kérését. Most nyilvánosan, 24 órán keresztül elérhető Instagram posztjában kért bocsánatot. „Teljesen másképp gondolkodom már nagyon sok mindenről. Úgy gondolom, nagyon-nagyon sok mindenben hibáztam egyébként a múltban, nagyon sok mindent másképp csinálnék. Vannak emberek, akiket megbántottam, és ezt, hiába én nem szándékosan szerettem volna, sajnos teljesen úgy mutatott kifelé, és teljesen átértékelődtem, mióta megszületett a kislányom” – írta Mazsi.

Bár nem nevezte meg Pamelát, később egy kommentelő kérdésére elárulta, hogy hozzá intézte sorait.

Fotó: Berki Renáta/Instagram

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.