Valaki 70 ezer forintot fizetett Berényi Miklós használt selyem pizsamájáért

Írta:
Drive Me Baby

A Vatera közleménye szerint sikeresen zárult a Barátok közt jótékonysági licitje, amely az RTL Magyarország társadalmi felelősségvállalási programjának része volt. Az árverésen a rajongók a kultikus magyar sorozat ikonikus díszletelemeit kaparinthatták meg. A csatorna akciójával végül közel 25 millió forintot gyűjtött össze, amit teljes egészében az SOS Gyermekfalvak részére ajánlottak fel. Tipp: 23 év után véget ért a Barátok közt: Ez történt az utolsó részben

A Magdi anyus vesztét okozó, dedikált papírgalacsin 66 ezer forintért kelt el az árverésen

Berényi Claudia kávésszettjéért 210 ezer forintot fizetett valaki, míg a Mátyás király téri kisboltban Novák Laci mögött gyakran látható vintage stílusú zöld kisszekrény 200 ezer forintot ért meg egy licitálónak. Az a sörösdobozból hajtogatott rózsa, amit az Afganisztánban katonáskodó Krisztián küldött Alíznak, több mint 170 ezer forintért talált gazdára.

(Fotó: Vatera)
(Fotó: Vatera)

Az árverésen népszerűek voltak a Rózsa Kávézóból származó relikviák is. A kávézó cégtáblája, és az egyik asztaláról származó lámpa például 92 ezer forint, illetve 80 ezer forint ellenében díszítheti majd új tulajdonosának lakását. 36 ezer forintért egy licitáló hamarosan Berényi Júlia teásdobozában tárolhatja saját teáit, Berényi Miklós sorozatban viselt pizsamája és köntöse pedig közel 70 ezer forintot ért meg egy érdeklődőnek. A Magdi anyus sorozatbéli végzetes balesetét kiváltó papírgalacsin 66 ezer forintért talált gazdát. Ezek után meg sem lepődünk, hogy a jelenet forgatásakor viselt otthonkáját nem kevesebb mint 105 ezer forintért vitte haza valaki.

Az otthonkát a sikeres licitálók egyébként további jótékonysági gyűjtésre ajánlották fel. Így az most néhány hétre az Erkel Színház melletti patika kirakatába költözik, hogy aztán újra kalapács alá kerüljön és egyfajta vándor „segítőként” más alapítványokat is támogathasson.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Forrás: Vatera

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Mission Matcha és Cold Press Carrera: már a kávészünetet is a Porsche tervezi

Egy Carrera hideg habbal, vagy inkább egy kókuszvizes Mission Matcha? A Porsche körül most azok…

2026. 11. 08.
  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.