Az elektromos MINI a zöldülő Katona József Színházban debütált

Írta:
Drive Me Baby

Ahogy azt mi is megírtuk: a novembertől gyártott első elektromos MINI már hazánkban is rendelhető (ráadásul állami támogatást is igénybe lehet rá venni), és most végre a hazai nagyközönségnek is bemutatkozott az új modell. Méghozzá a Katona József Színházban.

A Katona József Színházban debütált

Összehozta őket a zöld szemlélet

A MINI-től megszokott stílusjegyeket és a gokartos vezetési élményt egyaránt biztosító, ugyanakkor károsanyag-kibocsátás nélkül működő MINI természetes közegében, a lüktető nagyváros egyik központi, a hazai kulturális életet meghatározó helyszínén, a Katona József Színházban debütált Magyarországon. „A környezettudatosság mindkét fél számára kiemelten fontos. Az idén 60 éves MINI első elektromos autóját mutatja be, a Katona pedig szeretné a 2020-as évtől csökkenteni ökológiai lábnyomát és felhívni a figyelmet a vezető kulturális intézmények klíma és környezetvédelmi, szemléletformáló felelősségére. A Katona zöld megújulását jelképezi a zöld mohával borított logónk is” – mondta el Máté Gábor színházigazgató az esemény alkalmával.

Gokart-szerű vezetési élményt ígér

Az elektromos MINI márciusban érkezik a kereskedésekbe

A MINI első elektromos modellje minden tekintetben igazi MINI marad, a gokart-szerű vezetési élmény, az egyedi stílus, a prémium minőség és a személyre szabhatóság a Cooper SE modellt is jellemzik majd. Az újdonság 2020 márciusában érkezik meg a kereskedésekbe. A MINI Cooper SE hathatósan támogatja a BMW Group azon céljának elérését, mely szerint 2023-ra már 25 elektromos meghajtást alkalmazó modellt kínál, melyből 12 teljesen elektromos lesz.

Állami támogatással is megvásárolható

A 184 lóerős MINI Cooper SE 235-270 km megtételére képes. Alapára bruttó 10 500 000,- Ft. Az elektromos modellre állami támogatás igényelhető, így az alapmodell már 9 000 000,- Ft-ért rendelkezésére áll.

Sokan várták, hogy a brit prémiumgyártó mikor lép színre saját e-modelljével. Most végre eljött a pillanat – a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE-t korábban 10 pontban mutattuk be. Nemrég pedig volt szerencsénk tesztelni a MINI 60 Years Edition-t, és azt kell mondjuk: 60 évesen is kirobbanó formában van!

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Maserati kínai kézbe kerülhet? A BYD már európai gyárakat és legendás márkákat figyel

A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…

2026. 05. 21.
  • Autók

Opel Mokka GSE Rally: brutális erővel érkezik az elektromos rali új királya

Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…

2026. 05. 21.
  • Autók

Éjszakázás indul: sprinthétvégével tér vissza a Forma–1 Kanadában

Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…

2026. 05. 20.
  • Hírek

Gyorshajtunk és gyarkan álmosan vagy telefonozva vezetünk

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 20.
  • Celeb

Zene, terápia, szabadság négy keréken: Péter Szabó Szilvi a volánnál

Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…

2026. 05. 20.
  • Beauty

A polctól a forrásig – új szintre lép az átlátható vásárlás

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 19.