Továbbra is él az autóbérlés
„A koronavírus minden korábbi pozitív tendenciát felülírt idén a turizmusban. Mostanra az ágazat emberemlékezet óta nem látott mélypontra zuhant, komoly hatással olyan üzletágakra is, mint az autókölcsönzés, ami fontos szereplője az idegenforgalomnak. Ennek ellenére a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének tagjai kitartanak: továbbra is szolgáltatnak, amíg azt a jogszabályok engedik. Az autóbérlés, az ügyfélszolgálat és az assistance szolgáltatás minden tagnál elérhető” – mondta el Ujfalussy Márk, a MAKSZ alelnöke.

„Természetesen az elsődleges szempont az ügyfeleink, munkatársaink és partnereink egészségének megóvása. A tagoknál alkalmazott magas szintű tisztítási és fertőtlenítési eljárásoknak köszönhetően mindenkit megnyugtathatok: az autókölcsönzés a MAKSZ tagoknál továbbra is biztonságos” – egészítette ki az alelnök. A szövetség elkötelezett abban, hogy minden erre vonatkozó új szabályozást betartson és betartasson a tagokkal.
A cikk a következő oldalon folytatódik.

Mate Rimac szerint rossz irányba száguld Európa: nem nagyobb kijelző kell, hanem valódi luxus
Az európai autóipar komoly kihívásokkal küzd, miközben a kínai gyártók egyre gyorsabban zárkóznak fel, sőt bizonyos területeken már meg is előzték európai riválisaikat. Mate Rimac szerint azonban nem az a

A visszafelé öregedő generáció – Miért nem öregszenek a millenialok?
Ki ne adna szinte bármit azért, hogy örökké fiatal maradjon? Egy új TikTok-trend szerint az Y generáció kezében lehet a kulcs. Az elmélet szerint ugyanis a milleniálok, vagyis a 1980

Az EQS szakít a hagyományos kormányzással; megérkezett a steer-by-wire
Az új EQS a Mercedes-Benz technológiai zászlóshajójaként és a márka legfejlettebb, tisztán elektromos luxuslimuzinjaként továbbra is mércét állít az innováció terén. Mostantól steer-by-wire kormányzással is rendelhető, amellyel a Mercedes-Benz az első német autógyártó, amely sorozatgyártású

