A járvány az autóvezetési szokásainkat is megváltoztatta. A tiedet is?

Írta:
Kámány Andrea

A koronavírus egyik pozitív következménye, hogy sokkal inkább óvatosabbá, körültekintőbbé váltunk. De vajon ez az állítás igaz az autóvezetési szokások esetében is? Többet ülünk autóba, vagy többet parkoltatjuk a járművünket?

Nem nőttünk össze az autóval

A Hankook átfogó kutatást szervezett annak a kérdésnek a megválaszolására, miszerint hatással volt-e a járvány az autóvezetési szokásainkra. Számíthatunk egyáltalán egymásra az utakon? Csökkent az egymás iránti bizalom az elmúlt évben, vagy sikerült alkalmazkodnunk a járvány miatt bevezetett korlátozásokhoz? Az online felmérés, amelyben több, mint 1100 sofőr vett részt, többek között ezekre is választ adott.

Nem nőttünk még jobban össze az autóval, mint a koronavírus előtt (fotó: freepik)

Míg a legutóbbi tömegközlekedési felmérés arról számolt be, hogy drasztikusan csökkent a tömegközlekedésben résztvevők száma, addig a mostani kutatás ennek ellenkezőjét mutatta. A válaszolók csupán 15,5%-a jelezte, hogy a járvány kitörése óta tömegközlekedés helyett a saját autóját részesíti előnyben. A gépjármű-tulajdonosok közel kétharmada pedig semmit sem változtatott az elmúlt év során az autóhasználati szokásain, ugyanolyan gyakran használja az autóját, mint korábban. Érezhető azonban a kijárási korlátozások, a távmunka és a digitális oktatás hatása az utakon: a kérdőív kitöltőinek egy ötöde bevallotta, hogy a járvány kitörése óta valóban kevesebbet vezet, mint korábban.

A cikk a következő oldalon folytatódik

Oldal: 1 2

Kámány Andrea

Friss

  • Egyéb

Már száz rövid CAF-villamos Budapestnek: forgalomba állt a 2300-as

Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…

2026. 10. 16.
  • Autók

Időtálló minőség: megújult a 20 éves Budapest Motors

Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…

2026. 10. 16.
  • Autók

Spanyolos karakter, győri hajtás: a CUPRA Raval volánjától a gyártósorig

Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…

2026. 10. 16.
  • Autók

Utak? Amerre az új Tesla Roadster tart, ott már nincs szükség rájuk

Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…

2026. 10. 16.
  • Autók

Egyszerűen jó, avagy a guruló családi autó – ŠKODA Enyaq 85x Max Comfort teszt

Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…

2026. 10. 15.
  • Program

Cyclocross, mint téli sport – Sár, hideg, küzdelem és rengeteg élmény

Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…

2026. 10. 15.