Elképesztő fotósorozat lerobbant autókról és elhagyott roncsokról

Írta:
Drive Me Baby

Gondoltátok volna, hogy több évtizede mozdulatlanul álló autóroncsok akár művészi fotótémák is lehetnek? Dieter Klein német fotóművész éppen ezekben az elhagyott roncsokban látta meg a potenciált, a képeket elnézve pedig értjük is, hogy miért. A többszörösen díjnyertes német fotós bejárta az Egyesült Államok és Európa nagy részét, ahol főleg a civilizációtól távoli helyekre utazott annak érdekében, hogy felkutasson minél több elfeledett autót.

Egy erdő szélén talált 1950-es Porsche 356 (Fotó: Dieter Klein/Teneues via BBC)

A nyitóképen látható 1960-as pink Dodge Klein kedvence, amelyet amerikai útja során fényképezett. A fotós, ha teheti, próbálja kideríteni az autóroncsok történetét. Ez persze sokszor lehetetlen, de a Dodge esetében szerencséje volt. Klein ugyanis találkozott a birtok tulajdonosával, aki elmondta, hogy az autót még 1977-ben az apja parkolta le a ház elé két nappal a halála előtt. Az elmúlt 43 évben pedig ugyanúgy áll ott, ahogy akkor ’77-ben otthagyták.

Letűnt korok emlékei ezek az autóroncsok

Ezt az 1946-os Ford Panel Van-t és a vontatott lakókocsit a nevadai sivatag közepén fotózta (Fotó: Dieter Klein/Teneues via BBC)

Klein úgy kezeli ezeket az autókat, mintha múzeumi tárgyak lennének, sosem nyúl hozzájuk. Egy-egy darab valóban muzeális érték, ilyen például az alábbi 1907-es eredeti Ford T-modell, amely eddig a legrégebbi autó, amit lencsevégre kapott.

A Ford T-Modell egy elhagyatott nevadai bányászfalu helyi múzeuma előtt áll (Fotó: Dieter Klein/Teneues via BBC)

A német fotós akkor lett a roncsautók megszállottja, amikor egy franciaországi biciklitúra során rábukkant egyre. Miután megörökítette és meglátta az elkészült képet, tudta, hogy ezentúl a sorsukra hagyott autókat szeretné fényképezni.

Amikor az autó eggyé válik a természettel

(Fotó: Dieter Klein/Teneues via BBC)

Klein legjobb képei egyértelműen azok, amelyek az erdő mélyén készülnek, távol a civilizációtól. Van valami nem evilági abban, ahogyan ezt az 1937-es évjáratú Chrysler Imperialt benőtte a természet, a szélvédőn keresztül kinövő fa pedig még tovább erősíti az apokaliptikus érzést.

DKW F89 Meisterklasse belseje, amit szinte már teljes egészében visszafoglalt a természet. (Fotó: Dieter Klein)

A következő oldalon további roncsautók várnak a galériában.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Ezt csinálod minden reggel, de a kardiológusok szerint nem tesz jót a szívednek

an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…

2026. 09. 01.
  • Hírek

Már most brutálisan gyorsan tölt a Geely, de még rátesz egy lapáttal

A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…

2026. 09. 01.
  • Autók

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…

2026. 08. 31.