A rettegés fokai

Aki fél, könnyebben hibázik, bizonytalanabb, túl mereven vezet (például nem mer előzni, sávot váltani), túl lassan halad és még folytathatnánk. Akik rettegnek a sztrádán, általában attól is jobban tartanak, hogy a többi autós követ el valamilyen hibát, sőt sokszor úgy érzik, bármelyik pillanatban valami szörnyűség történhet.

Heather Anne Campbell Car GIF by Leroy Patterson - Find & Share on GIPHY

Mivel az autópálya-fóbia jelentősen megnehezítheti az utazást – például annak kerülése miatt jóval több idő lehet az úti célunkhoz eljutni -, fontos, hogy foglalkozzunk a lelki oldalával és oldjuk valahogy a bennünk lévő rettegést.

Ha egy korábbi rossz élmény, például baleset áll a háttérben, érdemes pszichológus segítéségét kérni a trauma feldolgozásához. Emellett megoldás lehet, ha benevezünk pár gyakorlóórára egy tapasztalt autósoktatóval. Egyre több olyan autósiskola van, ahol erre lehetőség kínálkozik, és nem kell szégyellnünk: autópálya-para nehezíti az életünket. Az is fontos, hogy mindenképp tudjunk beszélgetni erről valakivel. A szembenézés az első fontos lépés autópálya-fóbia esetén is. Tipp: Egy nő szemében milyen az a pasi, aki nem vezet és még autója sincs?

A cikk a következő oldalon folytatódik. 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3