Autókarbantartás járványidőszakban: ne vesszen el a garancia!

Írta:
Drive Me Baby

A COVID-19 járvány kapcsán bevezetett intézkedések hatására sokan inkább lemondják az autók szervizelését is. Pedig az autókarbantartás sok szempontól fontos, például azért, mert új autó esetén a garancia bánhatja, ha nem visszük szervizbe a kocsit.

Ha elmarad az autókarbantartás, az komoly anyagi veszteséggel járhat

„A jelenlegi járványügyi helyzetben az autószervizelésre bejelentkezettek többsége inkább visszamondta a szervizidőpontot” – mondja Simon Péter, a budapesti Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója. „Ez valahol érthető, hiszen az emberek betartják az irányelveket, amelynek egyik legfőbb pontja, hogy ha tehetik, maradjanak otthon, így is csökkentve a személyes kontaktusok számát, és fertőzés terjedésének kockázatát. Ugyanakkor nem ajánlott figyelmen kívül hagyni az autó állapotát ebben az időszakban sem.”

Fontos intézkedni az előírt autókarbantartás idejéről, módjáról, különben akár a garancia is bánhatja; fotó: Rawpixel/McKinsey

A szervizintervallumok betartása nem csak azért fontos, hogy az autóra mindig számíthasson a tulajdonosa. Újabb kocsiknál a gyártók által vállalt garancia miatt is. Az ugyanis csak akkor érvényes, ha az időszakos karbantartásokat időben, a megengedett futásteljesítmény betartása mellett végeztetik el. Ellenkező esetben a garancia elvesztése komoly anyagi veszteséget jelent akár meghibásodás, akár a használt autó értékesítése során.

Házhoz jönnek a szervizesek

Simon Péter hozzátette: az autógyártók is tisztában vannak ezzel, néhányuknál ezért minimális tolerancia van az inspekciókkal kapcsolatban a kialakult helyzetre való tekintettel. De a tolerancia nem egységes. Tehát nem lehet abból a gyakorlatból kiindulni, ami a lejáró forgalmi engedélyeknél tapasztalható, amelyet a 41/2020. (III.11.) kormányrendelet szabályoz. Eszerint a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig még érvényesek a veszélyhelyzet alatt lejárt műszaki vizsgák. A gyártói garanciák türelmi idejéről a márkaszervizek tudnak felvilágosítást adni. Ezzel nem árt tisztában lenni, ennek megfelelően kell az előírt autókarbantartás idejéről, módjáról intézkedni.

De hogyan oldható meg az autókarbantartás minimális kontaktussal? Például a hozom-viszem szolgáltatások igénybevételével. Ilyet vezetett be a Duna Autó is.

Munkafelvétel a lehető legkevesebb érintkezéssel

A #MaradjOtthon SzervizCsomag szerint a szerviz munkatársai előre egyeztetett időpontban és helyen átveszik a karbantartásra váró autót, beviszik a szervizbe és elvégzik a kötelező karbantartást, a szükséges javításokat, vagy a tavaszi felkészítést. Ezt követően a helyzetre való tekintettel egy teljes körű, külső-belső takarítást és ózonos beltéri fertőtlenítést is elvégeznek. Majd a higiéniai szabályokra figyelemmel maszkban és kesztyűben viszik vissza az ügyfélnek az autóját. Így, habár a kijárási korlátozás nem vonatkozik a szervizek szükséges látogatására, az ügyfelek és a szervizmunkatársak egészségének védelmében a lehető legkevesebb személyes érintkezésre redukálható a munkafelvétel, és oldható meg az autókarbantartás, szervizelés.

Ha szervizelésre nem szorul az autód, alapos tisztításra és fertőtlenítésre igen, akkor olvasd el tippjeinket, hogy mindezt hogyan tudod házilag elvégezni.

Forrás, fotók: Kreszváltozás

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.