A rally autóit nem véletlenszerűen válogatták, cél volt a plug-in-hybrid modellek bemutatása mellett, hogy a résztvevők olyan Volkswagen járművekkel találkozzanak, amikbe nem futnak bele mindennapi autózásuk során. Így az R széria darabjai mellett rengeteg zöld rendszámos autó is felsorakozott.
A sorban hatodikként álló Arteon R-Line kulcsa mellé egy rövid eligazítás után nemcsak egy itinerfüzetet kaptunk, azzal a tudattal is gazdagodtunk, hogy a Budától a Zalacsányban található Zala Springs Golf Resort-ig tartó úton négy időmérő feladatban kell megméretnünk magunkat és hat pecsétet kell összeszednünk meghatározott helyszíneken. Délutánra az is kiderült, a pecsétek egy Fred Hoyle idézet részleteit rejtik:
Az űr egyáltalán nincs messze. Egy óra autóval, ha felfelé is tudsz menni!
Az itinerre, azaz a legnagyobb pontossággal és megbízható jelmagyarázattal összeállított, nagyon részletes útvonaltervre azért volt szükség, ugyanis a rally szervezői letiltották az autók navigációs rendszerét, így a kocsikban ülő párosoknak egymásra kellett hagyatkozniuk. Pont ezért volt minden járműben egy sofőr és egy navigátori posztba ugró utastárs.
A négy 1/100 feladat során nemcsak az idő, a pontosság is számottevővé vált, ugyanis meghatározott időn belül kellett megtenni egy kijelölt szakaszt. Egy szabályt kellett betartani csupán: a szakasz során tilos volt megállni. Ha az itiner szerint jelzett időtől valaki eltért, másodpercenként 100 büntetőpontot kapott. Az Arteon R-Line már az első feladatban szakaszgyőztessé vált, 12 büntetőponttal csupán 12 századmásodperccel léptük át a megadott 7 másodpercet.
Támába vág: Volkswagen Arteon R-Line: Régóta szemeztem ezzel az elegáns-sportos szedánnal
A következő oldalon elolvashatod, milyen akadályokat vettek az autók a ZalaZone tesztpályán.
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…
Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…
Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…
A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…
A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…