Psziché

A takarítási szokásaink mindent elárulnak rólunk a pszichológus szerint

Írta:
Drive Me Baby

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.

A pszichológia egyik alaptétele, hogy a külső környezet és a belső világunk szorosan összefügg. „Ha körülöttünk káosz van, az gyakran a lelkünkben is megjelenik, míg egy rendezett, tiszta tér megnyugtat, és segíthet összeszedettebbnek érezni magunkat” – mondta el Fuller Bianka pszichológus. „Ugyanakkor az is igaz, hogy mindannyiunknak más és más a viszonya a takarításhoz. Van, aki számára a napi rendrakás a biztonságérzet záloga, mások inkább csak akkor nyúlnak a porszívóhoz, ha már tényleg muszáj.”

A pszichológiában a személyiségtípusok egyik legnépszerűbb kategorizációja az úgynevezett Big Five modell, amely öt alapvető dimenzió mentén írja le, hogyan működünk: nyitottság, lelkiismeretesség, extraverzió, barátságosság és neuroticizmus. Ezek a vonások nemcsak a gondolkodásunkat és kapcsolatainkat, hanem a mindennapi szokásainkat, így például a takarításhoz való hozzáállásunkat is alakítják.

Lelkiismeretesség: a rendszeretők világa

A takarítási szokások legszorosabb kapcsolatban a lelkiismeretesség dimenzióval állnak. Az igazán lelkiismeretes személyiségek jellemzően precízek, szervezettek, és nagyra értékelik a tisztaságot. Számukra a rendezett környezet a biztonság, a stabilitás és a hatékonyság szimbóluma. A gyakori, aprólékos takarítás számukra nem teher, hanem a mindennapi működés természetes része.

Neuroticizmus: a rend, mint kontroll

Az érzelmileg érzékenyebb, szorongásra hajlamosabb emberek gyakran használják a takarítást feszültségoldó eszközként. Számukra a külső rend a belső kontroll élményét adja: ha a lakás tiszta és rendezett, kevésbé érzik magukat túlterheltnek. „A takarítás rutintevékenység, amely nem igényel jelentős kognitív erőbefektetést, így más rituálékhoz hasonlóan csökkentheti a szorongást és erősítheti a kontrollérzetet. Könnyen kerülhetünk általa flow állapotba, aminek során belefeledkezünk az adott tevékenységbe, megszűnik az időérzékelésünk, és egyfajta nyugodt, koncentrált állapotba kerülünk, ami javítja a hangulatot, csökkenti a szorongást, és erősíti az hatékonyság érzését. Ezért nem véletlen, hogy sokan épp stresszes időszakokban érzik szükségét annak, hogy kitakarítsák az életterüket” – mondta el Fuller Bianka. Ez a fajta hozzáállás sokszor segít megnyugodni, de olykor túlzott ragaszkodáshoz is vezethet a makulátlan környezethez.

Nyitottság: kreativitás a káoszban

Azok, akik magas pontszámot érnek el a nyitottság dimenziójában, jellemzően elfogadóbbak a rendezetlenséggel szemben. Számukra a kissé kaotikus környezet nem feltétlenül zavaró, sőt, gyakran inspiráló. A sokféle inger, a nem teljesen strukturált tér új asszociációkat hívhat elő, ami kedvez a kreativitásnak. Ezért fordulhat elő, hogy valaki lazábban kezeli a rendet, miközben kifejezetten ötletgazdag és alkotó. „Letisztult környezetben könnyebben hozunk jó, megfontolt döntéseket, jobban fókuszálunk, és nő az kontroll érzése is. A rendezetlenség ezzel szemben serkentheti a kreatív gondolkodást, mert a nem strukturált környezet új neurológiai kapcsolatokat hozhat létre és ez generálhat új ötleteket. Éppen ezért érdemes a rend kérdésére rugalmasan tekinteni” – magyarázza a pszichológus.

Extraverzió és barátságosság: a társas dimenziók

A magas extraverzióval rendelkezők számára a takarítás sokszor társas helyzethez kötődik. Inkább akkor szánják rá magukat, ha vendégeket várnak, vagy ha a közös élményhez fontosnak érzik a rendezett környezetet. A barátságosság pedig abban játszik szerepet, hogy valaki mennyire figyel mások igényeire: az empatikusabb, együttműködőbb emberek hajlamosabbak a közös tér tisztaságáért tenni, míg mások inkább a saját komfortjuk alapján döntenek.

A takarítási szokásaink visszatükrözik a személyiségünk alapvonásait és a belső világunkat. Van, akinek a rend a biztonság és stabilitás forrása, másnak a káosz a kreativitás tere, megint másoknak pedig a társas kapcsolatok alakítják a takarításhoz való hozzáállását. Bármelyik típusba tartozzunk is, nagyban csökkentheti a házimunkához kötődő szorongásunkat, ha megfelelő eszközökkel állunk neki a takarításnak. Egy állóporszívó például tökéletesen alkalmas arra, hogy 10-15 perc alatt tisztábbá varázsoljuk a lakást, így ideális választást jelenthet a gyakran takarító lelkiismeretes, de a házimunkára kevésbé fókuszáló nyitott típusoknak is. 

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

A nap, amikor Magyarország belépett az F1 pontszerzők közé – Baumgartner Zsolt legendás Indianapolis-i futama

Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…

2026. 06. 28.
  • Egyéb

Forró autó, forróbb valóság: percek alatt szaunává válik az utastér – így védekezhetsz a kánikula ellen

A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…

2026. 06. 28.
  • Autók

BEV, PHEV vagy HEV? – Így működnek az elektromos és hibrid autók valójában

Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…

2026. 06. 27.
  • Hírek

Szombaton ne indulj autóval a belvárosba: a Pride miatt teljesen átalakul Budapest közlekedése

Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…

2026. 06. 27.
  • Autók

Családi SUP hétvége a Tisza-tónál – Toyota RAV4 GR Sport teszt

Van az a pillanat a négynapos hosszú hétvégék előtt, amikor a ház előtt állva, a…

2026. 06. 26.
  • Autók

Új GT-fejezet a Hungaroringen: bemutatkozik a Gamota Racing a GT Openben

A Hungaroring július első hétvégéjén ismét a nemzetközi GT-versenyzés egyik kiemelt állomásává válik, amikor az…

2026. 06. 26.