A szállító sármos főszereplőjének az autója is lehetne a BMW 530e

Írta:
Drive Me Baby

Ó, az a vadító megjelenés és klasszikus elegancia! Na meg a kifinomult mozdulatai mellett sem lehet szavak nélkül elmenni. Nem kellett sokáig győzködnie, tőlem 10-ből 10 pontot kapott! Félreértés ne essék hölgyeim, nem Frank Martin Jr.-ról, A szállító című sorozat kitalált karakteréről beszélek, akit az első három részben Jason Statham, aztán pedig hasonló, jó kiállású úriemberek testesítenek meg. A tekintélyt parancsoló, frissített 5-ös BMW-ről van szó.

Határozottan jó irányba fejlődik az 5-ös!

Az említett filmsorozat jeleneteiben az autós főszereplő mindig is a német prémiumok közül került ki. Ez ugyan több esetben jelentett Audit, mint BMW-t, és utóbbiból sem az 5-öst, hanem az elnöki 7-est. Az 5-ös sorozat viszont olyan nagy mértékű változáson ment keresztül az évek és generációk során, hogy bizony sokféle értelemben tekinthető egyenrangúnak a 7-essel.

Kifejezetten örülök annak, hogy a frissítés során nem kapott hatalmas veséket az orrára a modell (az új 7-es már nem volt ilyen szerencsés). Nincs baj a vesékkel egészen addig, amíg arányosak. Az, hogy kinek, mi arányos, relatív, így ez a kérdés még jó darabig vitatéma maradhat az új BMW modellek kapcsán.

Megéri befizetni a lézershow-ra: BMW 530e plug-in hibrid

Az 530e hossza csaknem 5 méter (4963 mm), amit valószínűleg többször is hangoztatni fogok, de nem negatív értelemben. És akkor nézzük kívülről az autót!

A kissé átformált első és hátsó lámpatestek optikailag szélesebbé teszik az autót. A hátsó lámpák grafikáját néhol sötétebbre rajzolták, ez teszi még különlegesebbé azt, ahogyan világítanak. Kissé háromdimenziós hatást kelt. Nem csak nappal, közelről, hanem este a sötétben is könnyen észrevehető az úgynevezett BMW Laser technológia, amely, ugyan – igény szerint – az opcionális listáról kerülhet az autóba, de én mindenképp beneveznék rá. Miért? Mert a nagy fényerejű LED-es fényszóróknak hála többé nincs szükség külön ködlámpákra, a lézersugár erősít az összhatáson és klasszisokkal jobb látásviszonyt biztosít az utakon. A magasfényű króm díszítőelemek még mutatósabbá teszik a BMW-t, sőt, örömmel fürkésztem a kipufogóvégeket is a díszítőelemek mögött, amelyek, amellett, hogy igaziak, szintén nagyot dobnak a látványon.

A következő oldalon megtudhatod, milyen felnikkel kérheted az autót.

Oldal: 1 2 3 4

Drive Me Baby

Friss

  • Egészség

Így használd az őszi gyógynövényeket a mindennapokban

5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…

2026. 09. 22.
  • Autók

Ablaktörlőcsere – Mikor kell újat venni? Mutatjuk!

Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…

2026. 09. 22.
  • Hírek

Navigáció, zene, parkolás: mindenben a mobiljukra támaszkodnak a magyar sofőrök

A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…

2026. 09. 21.
  • Hírek

Nem vicc: macskát kell hajtogatniuk a Lexus mestereinek, 60 ezer órát gyakorolnak

A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…

2026. 09. 21.
  • Tech

A mémekre válaszolunk, köszönni viszont elfelejtünk

Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…

2026. 09. 20.
  • Trend

Nehéz a lányoknak elindulnia tudományos pályán, de a példaképek inspirálnak

A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…

2026. 09. 20.