Nézzük a méreteket!

Hossza 4709 mm, ami pont belefér abba a kategóriába, hogy azt lehessen mondani rá, ezzel az autóval bizony nem okoz gondot a parkolás. Tengelytávja 2851 mm, szélessége 1827 cm és a két adatból az következik, hogy kategóriája ellenére rendkívül nagy a helykínálata. Mindemellett nem kell attól tartani, hogy alig fér el a sávjában, a BMW M340i esetében ilyenről szó sincs. Saját autómból az M340i-be ülve az első gondolatom az volt, hogy „Te jó ég, ez mennyire nyers!”

Magam is meglepődtem rajta, hogy tényleg megkörnyékezett ez a gondolat, ugyanis manapság a járművek szinte minden apró részletében ott van az elektronika, ami megfog, vagy visszafog. Természetesen a BMW M340i  esetében sem volt ez másképp, itt azonban a hangoláson múlt minden. A bajorok márpedig képesek voltak olyan autót készíteni, ami felidézi a sofőr fejében, hogy milyen is egy igazi BMW volánja mögött ülni.

bmw m340i logó bmw orr rész bmw vese

Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy a megfelelő szív dobogjon a géptető alatt, a 3,0 literes, soros hathengeres, 374 lóerős és 500 Nm nyomatékot leadó motornál nem is választhattak volna jobbat! Ráadásul az erő pont akkor érkezik meg, amikor már kellően felpörgetted a motort és azt hinnéd, ennél több meglepetést nem tartogat számodra BMW M340i . De aztán rájössz, hogy mégis: 5-6 ezer fordulat/perc között.

A nyolcfokozatú ZF automata váltó lenyűgözött precizitásával. Rég találkoztam már olyan váltóval, ami kicsit sem volt számomra idegörlő. Pontosan akkor váltott az egyes vezetési üzemmódokban (Sport, Sport Individual, Sport Plus, Comfort és ECO Pro), amikor szükség volt rá. Arról nem is beszélve, hogy ez milyen jót tesz a fogyasztásnak! Ha már éppen erről esik szó, kiemelném, hogy a BMW M340i-vel még városban sem lehetett 11,5 liternél többet etetni. Aki kicsit is otthonosan mozog a teljesítményhajhász utcai autók világában, az tudja, hogy ez egy nagyszerű szám! Országúton ez az érték 9 és 10 liter közé esett, és ez a sokadik dolog volt, ami lenyűgözött ebben az autóban.

bmw piros belső

Jól teljesített a BMW M340i összkerékhajtása

Kicsit kanyargósabb útra érve muszáj volt kipróbálnom, hogyan teljesít az xDrive, vagyis a BMW M340i összkerékhajtása. Szerencsémre pont szemerkélni kezdett az eső, amikor lehetőségem volt kicsit komolyabban odalépni a gépnek és meghajtani azt. De azonkívül, hogy kanyarban erőteljesebb gázadásnál kicsit kitette a hátulját, majd ezen az összkerékhajtás segítve rákapcsolta a hajtást az első tengelyekre, semmi nagy durranás nem történt.

Futóműve és vezethetősége, illetve kezelhetősége pontosan azt nyújtotta, amit az ember elvár ettől a masinától. Nincs túl keményre hangolva a BMW M340i, nem rázza szét a vasággyal együtt 50 kilónyi testem piciny szerveit, sőt. Ebben az M-es üléseknek is kifejezetten nagy szerepük van, amelyek elektromosan állíthatók, fűthetők és nagyon jól tartanak, védik a derekat. A BMW M340i 4,4 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órás sebességet, ami meg sem kottyan neki.

bmw abroncs

Tesztünk a következő oldalon folytatódik.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3