A Mercedes egy különleges koncepcióval tiszteleg Virgil Abloh zsenialitása előtt

Írta:
Drive Me Baby

Pár napja, 41 éves korában meghalt Virgil Abloh, korunk egyik legnagyobb hatású divattervezője. Mint oly sokan, Virgil munkássága előtt most a Mercedes-Benz is lerója tiszteletét. Nem is akárhogyan. Mutatjuk! Ez is érdekelhet: 600 km hatótávot ígér a gyönyörű Mercedes-Maybach EQS koncepció

Eltávozott egy legenda

Virgil Abloh karrierje Kanye West kreatív vezetőjeként kezdődött még 2009-ben. A több évnyi közös munka a világ egyik legnagyobb zenészével egyre több ajtót nyitott ki Abloh számára is. Na, persze sikereit nem csupán Kanye Westnek köszönheti, hanem főleg annak, hogy nem mindennapi tehetség. 2018-tól ő lett a Louis Vuitton férfidivat-részlegének művészeti igazgatója, ugyanebben az évben egy IKEA kollaborációt is piacra dobott, a Time magazine pedig a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta. 2021-ben szinte teljesen szabad kezet kapott a LVMH alá tartozó brandek kreatív irányvonalai felett. Tipp: Itt a Louis Vuitton 8 millió forintos kerékpárja, amihez nyomkövető is jár

A nagyközönség leginkább az Off-White márka által ismerhette, amelyet 2013-ban alapított. Az amerikai tervező halálhírét családja tette közzé annak Instagram-oldalán, mint írják, Virgil Abloh két éven át titokban küzdött szív-angioszarkómával, amely egy ritka, kimondottan a szívet érintő ráktípus.

 

Virgil családja kérésének eleget téve a Mercedes-Benz most különleges keretek között lerántotta a leplet a Project MAYBACH-ról, amely a néhai divattervező és a német autógyártó közös munkájának gyümölcse. A Project MAYBACH egy elektromos koncepcióautó, amelyet azzal a céllal álmodtak meg, hogy inspirációként szolgáljon a következő generációnak és hogy örökre megkérdőjelezze a status quót.

„A Mercedes-Benz megdöbbenve vette tudomásul Virgil Abloh halálának hírét. Őszinte részvétünket szeretnénk kinyilvánítani Virgil családjának, barátainak és munkatársainak. Együttműködésünk eredményét és Virgil egyedi vízióját a nagyközönség előtt szeretnénk megünnepelni. Virgil egy igazán egyedülálló tervezői tehetség volt, aki féktelen fantáziájával végtelen lehetőségeket teremtett, és inspirált mindenkit, akivel együtt dolgozott” – olvasható a Mercedes-Benz közleményében. Tipp: Amikor a Mikulás szán helyett egy tűzpiros Mercedesszel érkezik

A következő oldalon mindent megtudhatsz Virgil Abloh és a Mercedes-Benz szerelemgyerekéről, a Project MAYBACH-ról.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Még csak most jön az igazi nyári próbatétel: készítsük fel az autót a további hőségre és a hirtelen viharokra!

A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.

2026. 07. 23.
  • Autók

Volkswagen ID.7 GTX teszt – Az elektromos autó, amit az egész család megszeretett

Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…

2026. 07. 22.
  • Gasztro

Sosincs időd reggelizni? Íme néhány alternatíva, amit pillanatok alatt, akár előző este elkészíthetsz

Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.

2026. 07. 22.
  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.
  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.
  • Autók

BMW M2 xDrive: az összkerékhajtás, amit részben az amerikai telek inspiráltak

A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…

2026. 07. 21.