A legnépszerűbb amerikai autók Magyarországon

Írta:
Drive Me Baby

Az amerikai autók kedveltsége kis hazánkban folyamatos és megrendíthetetlen. Még akkor is, ha az ázsiai alternatívák olcsóbbak, vagy ha luxus járgányokat Európában is gyártanak. Viszont mivel a népszerűség sokszor erősen összefügg a divattal, így az alábbi felsorolás is változik, alakul a közhangulatnak megfelelően. De azért még így is eléggé kontrasztos kép rajzolódik ki azokról a járművekről, amik Amerikából érkeztek és szívek millióit rabolták el!

Mennyibe kerül egy négykerekű amerikai álom?

A helyzet az, hogy nem kis tételekről van szó akkor, amikor a fizetés kerül a figyelem célkeresztjébe. A minőségnek ugyanis ára van, s akik elhivatottak a témában, ők állítják, hogy a prémium érzet minden pillanatban adott, s minden egyes alkatrészben képviselteti magát. Na, de nyilván ennek a luxusélménynek megvan a maga bekerülési költsége.

Minél nagyobb és erősebb annál amerikaibb (Fotó: PR)

Így aztán nem csoda, hogy Magyarországon virágkorát élik a használt amerikai autó kereskedések. Ugyanis ilyen módon simán találhatók megfizethető járgányok, miközben az eredeti tervet sem kell végérvényesen elfelejteni. Szóval nagyon is jó ötlet a használt autó vásárlás akkor, ha zsákba macska helyett a pontos információké a főszerep!

Még jó, hogy a www.checkcardna.com oldalon néhány másodperc leforgása alatt kibontakozhat a kiszemelt kocsi története. Ehhez semmiféle varázslásra nincsen szükség, pusztán pár alapvető adat és néhány célzott kattintás, aztán máris kezdődhet a vetítés. A történet nem nélkülözi a konkrét tényszerűségeket, feketén-fehéren megmutatkozik benne az autó eddigi útja. Szervizeltetési bejegyzések, hatósági tételek, karbantartási munkák, biztosítási megjegyzések. Semmi sem maradhat rejtve, azaz egy az egyben fény derülhet az igazságra. A meghamisíthatatlan valóságra.

És, ha az így kirajzolódott kép egyezik azzal, amit a kereskedő elmondott, akkor minden rendben, a kölcsönös bizalom megalapozott. Viszont ha jelentős eltérések tapasztalhatók a hivatalos mondókában és a rendszer által bemutatott sztoriban, akkor jobb az óvatosság. Sőt, a legjobb a kihátrálás, mert bizalom nélkül mit sem ér az egész.

Íme az amerikai autók magyar toplistája!

A Cadillac Escalade az amerikai autók egyik mintapéldánya (Fotó: Cadillac)

Ugyan a kedvencek sorrendje időről-időre változik, viszont a tapasztalatok alapján az összetétel változatlan. A Buick például rendszeresen a dobogó élén áll, már ami a népszerűséget illeti. De szorosan a nyomában jár a Cadillac, aminek a láttán még a hozzá nem értőkben is felbuzog a lelkesedés és a vadnyugati érzés. A Chevrolet rajongók száma is évről-évre nő. Ami pedig külön érdekesség vele kapcsolatban, hogy nemcsak a magyarok szíve ver hevesebben érte. Az amerikaiak is előszeretettel választják ezt az időtálló tulajdonságokat felvonultató márkát.

Amerikából jöttem, mesterségem címere: megbízhatóság!

A bestvindecoder.com segítségével szintén pont kerülhet a nyomozás végére, és hamar egyértelművé válhat, hogy a kiszemelt járgány milyen is valójában. Mert az önmagában nem baj, hogy messziről, a tengerentúlról érkezett. Az sem probléma, hogy használt, mert ezek a járművek nem mindennapi minőséget testesítenek meg. A gyártóik nem ismerik a kompromisszumokat a kivitelezés tekintetében. De azért az nagyon nem mellékes, hogy az Európába betoppanó, később Magyarországra guruló autó milyen utat járt be addig a pillanatig, míg a kereskedőhöz nem került. Viszont, ha a kézhez kapott adatok megnyugtatóak, akkor semmi sem akadályozhatja meg az amerikai álom megvalósítását.

Támogatott tartalom.

Ha tetszett ez a cikk, az alábbiak is érdekelni fognak:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Rövid menetpróbán a Geely E2 – kicsi, elektromos és meglepően érett

A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis - még a Sziget…

2026. 09. 25.
  • Trend

Longevity: a hosszú és teljes élet titkát kutatta a Bosch és a Richter, meglepő eredményekre jutottak

Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…

2026. 09. 25.
  • Autók

Bővül a modellkínálat: már rendelhető az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály C 300 4MATIC electric modellváltozata

A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…

2026. 09. 25.
  • Autók

Elegancia, ami nem akar bizonyítani – Volvo XC60 használtteszt

Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…

2026. 09. 24.
  • Autóvilág

Új korszak a Mercedes-Benz kishaszonjárműveinél: elektromos VLE, digitális ökoszisztéma és a jövő Sprintere Hannoverben

A Mercedes-Benz Vans 130 éve dolgozik azon, hogy járműveivel és szolgáltatásaival minél hatékonyabban támogassa üzleti…

2026. 09. 24.
  • Egészség

Így használd az őszi gyógynövényeket a mindennapokban

5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…

2026. 09. 22.