A jövőben felválthatná a hagyományos vajat a rovarzsír

Írta:
Drive Me Baby

Egy új tanulmány szerint a jövőben a rovarzsír helyettesíthetné a vajat. Tudósok szerint ökológiai, illetve egészségügyi szempontból mindenképpen indokolt lenne a csere. A kérdés már csak az, ízlésünk engedi-e, hogy ilyet együnk – egy izgalmas kutatásban azonban kiderült, hogy pusztán íz alapján nem nagyon lehet rájönni:, rovarzsír vagy hagyományos vaj van-e az adott ételben.

Ízre nincs sok különbség a rovarzsír és a vaj között

Rovarzsír kóstoltatásra kértek fel pár íztesztelőt a belgiumi Genti Egyetem tudósai. A kutatók azt próbálták kideríteni, hogy az ízeltlábúakból származó anyag a jövőben pótolhatná-e a vajat. A kísérletben felhasznált élelmiszerek mindegyikéből háromféle verziót szolgáltak fel a résztvevő önkéntesek számára. Az egyik kizárólag hagyományos vaj felhasználásával készült, a másik kettő azonban negyed- illetőleg fele részben már fekete katonalegyek lárváiból készült rovarzsírt is tartalmazott. A gofrik esetében például egyik verziót sem tudták megkülönböztetni egymástól.

A rovarokból készült rovarzsír könnyebben emészthető; fotó: Pixabay/Nicholas_Demetriades

Környezetvédelmi szempontból is megfontolandó

Daylan Tzompa-Sosa, a tanulmányt jegyző egyik tudós szerint a rovarok ökológiai lábnyoma a többi élelmiszerforrásnak számító állaténál sokkal kisebb. A rovartenyésztésre akár óriási volumenben itt Európában is lehetőség nyílik, és így a szállítmányozás szénlábnyomát is csökkenteni lehet. A környezetvédelmi aspektus mellett az egészségügyi hatások mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A rovarzsír laurinsavat tartalmaz, aminek köszönhetően könnyebben lehet megemészteni a vajnál, és így előnyösebb táplálkozási tulajdonságokkal rendelkezik. Ha mindez nem lenne elég, a laurinsav bizonyos antibakteriális, antimikrobiális és gombaölő adottságokat is magáénak tudhat. Ez azt jelenti, hogy a rovarzsír némely káros hatású mikroorganizmust lépten-nyomon akár maradéktalanul is száműzhet az emberi szervezetből.

Ma már nem meglepő, hogy rovarokból állítanak elő alapanyagokat: ha a rovarzsírt egyelőre nem is, a tücsöklisztet például a hétvégi Mentes Feszten is meg lehet kóstolni.

Forrás: Turizmus Online

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Apple CarPlay iOS 27 újdonságok: okosabb, látványosabb és végre sokkal kényelmesebb autós élmény

Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…

2026. 06. 13.
  • Kipróbáltuk

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…

2026. 06. 12.
  • Utazás

Így nyaral a magyar: sokan túlköltekeznek a vakáció alatt

A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…

2026. 06. 12.
  • Autók

Utolsó pillanatban finomhangolták a céges elektromosautó-támogatási programot

A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…

2026. 06. 12.
  • Autóvilág

Hogyan találjuk meg a számunkra legjobb autóillatosítót?

Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…

2026. 06. 11.
  • Autók

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!

Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…

2026. 06. 11.