A Dal 2021 tegnap esti döntőjében a dalválasztó 8 legjobb produkciója versenyzett az év magyar slágere címért. Közülük a zsűri pontjai alapján került ki a legjobb négy, az abszolút győztes pedig az „ötödik zsűritag”, azaz a közönség szavazatai alapján született meg.
A fináléban Andelic Jonathan (dalának címe: Áldom), BariLaci (Féltelek), Katona Petra (Viszlát múlt), a Kaukázus (Egyetlen szó), a Mudfield (Nincsen szerencsém), Radics Gigi (Egy vagy velem), Süle Zsolt (Befúj), valamint a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok) lépett színpadra.
A Dal 2021 döntőjében a produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival előbb 8-ról 4-re szűkült a mezőny: a végső fináléba BariLaci, Süle Zsolt, Radics Gigi és a Kaukázus együttes jutott be. Ezt követően az 5. zsűritag szerepét betöltő közönség szavazataival eldőlt, hogy a Kaukázus zenekar dala, az Egyetlen szó lett az év magyar slágere. Íme a klip:
További aktuális híreink, amik érdekelhetek:
Forrás: nlc.hu
Elsőre nehéz úgy elmenni mellette, hogy ne csaljon mosolyt az arcunkra. Olyan apró, hogy egy…
Nem mindennapi rendőri akciót tartottak New Jerseyben: egy rendőr bokornak álcázva figyelte, ki használja szabálytalanul…
Kevés autómárka kapcsolódik olyan szorosan egy egész korszak emlékeihez, mint a Lada. A szovjet autóipar…
Az autóvásárlás eddig leginkább a márkakereskedésekhez kötődött, most azonban egy egészen új helyen találkozhatunk a…
Az elektromos autók egyik legnagyobb erénye egyben a vezetési élmény egyik furcsa hiányossága is: a…
Az Omoda 5 SHS-H volt az első egyhetes kínai SUV tesztem. Őszintén szólva nagyon kíváncsian,…