A BMW M1 legendája – Ha el akarod bűvölni a pasidat, ismerd meg a legmenőbb kocsi sztoriját

Írta:
Kata

Amikor előveszem a telefonomat egy asztaltársaságban, hogy mutassak egy-két fotót a BMW M1 modelljéről, mindig kuncogva nézem, ahogy a férfiak csillogó szemű lelkes kisfiúvá változnak. Ezt a trükköt sokszor elsütöm, imádom, ahogy átszellemülten nézegetik a képeket, amiket a brüsszeli emlékkiállításon készítettem. Bevallom, nekem ez a nyolcvanas években gyártott sportkocsi eddig nem sokat jelentett, de úgy tűnik, a pasik – akár autómániások, akár nem – egytől egyig felvillanyozódnak a BMW sportautó láttán.

Az M1-et mindössze három éven át (1978-1981) gyártották, mégis a mai napig fogalom. Autoworld, Brüsszel. Fotó: Drive Me Baby

De miért is izgalmas a BMW M1?

A hírnév talán annak is köszönhető, hogy ez volt az első sportkocsi, ami autóversenyeken is megállta a helyét. A fantasztikus sportautóból mindössze 453 darabot gyártottak, ezzel az egyik legritkább BMW sportkocsinak számít. Ebből húszat átalakítottak versenyautónak, a többi pedig azoknak a gazdag sportautó imádóknak és gyűjtőknek a garázsába került, akik meg bírták fizetni a kor legdrágább sportkocsiját. A 277 lóerős, kétajtós kupé gyártási folyamatai ugyanis rendkívül költségessé tették a sorozatgyártást.

BMW M1 emlékkiállítás. Autoworld, Brüsszel. Fotó: Drive Me Baby

Az eredetileg a Lamborghinivel induló közös projektet végül egy másik olasz autógyárban, az Ital Design olaszországi üzemében fejezték be, ahol a korábban a Lamborghiniből kivált mérnökök dolgoztak. Így történhetett, hogy az első M1 pár méterrel a Lamborghini boltja mellett készült el. Az M1 tehát nem véletlenül tükrözi az olasz autódizájn kifinomultságát. Korának egyik legdrágább és legmenőbb sportautójának számított, ám a szárnyalás mégsem bizonyult tartósnak. A magas szállítási és összeszerelési költségek miatt végül az M1 gyártását a BMW leállította, legendás híre azonban a mai napig él.

A BMW M1 kereken negyven éves történetének állított emléket 2018 októberében a brüsszeli Autoworld múzeum, ahol a képek is készültek. Ugyanitt 2019 januárjában pedig a Porsche 70 éves történetét bemutató fantasztikus kiállításon jártunk.

Kata

Friss

  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.