A BMW az e-autók akksijához termelne ki lítiumot

Írta:
Drive Me Baby

A BMW Group a következő tíz évben mintegy tízmillió darab új, tisztán elektromos
meghajtású autót gurít ki a világ útjaira. A tervek szerint 2030-ra már a BMW csoport által eladott autók fele zéró emissziójú modell lehet világszinten. Ez jelentős mértékben növeli az akkumulátorcellák sorozatgyártásához szükséges egyik legfontosabb nyersanyag, a lítium iránti igényt is. A BMW Group ezért a lítium környezetbarát és erőforrás-hatékony kitermelését is támogatja a jövőben. Tipp: Nem kér a dízelből, inkább elektromosat venne a magyar autóvásárló

A BMW start-up vállalkozásba fekteti a pénzét

A Lilac Solutions egy olyan új ioncserélő technológiát fejlesztett ki, amellyel képes
hatékonyabbá és költséghatékonyabbá tenni a lítium sósvíz-lelőhelyekről történő
kitermelését. A vállalat célja, hogy a hagyományos módszerekhez képest jelentős
mértékben csökkentse a környezeti terhelést, egyúttal védje a helyi közösségeket és az ökoszisztémát.

A technológia a kezdeti, kísérleti terepgyakorlatok során már igazolta
létjogosultságát, most pedig azt kell bizonyítania, hogy középtávon ipari méretűvé
bővíthető. Amennyiben ez is beigazolódik, úgy az eljárást világszerte, még az
alacsony lítium-tartalmú sósvizek esetében is kiválóan lehetne alkalmazni. Ezért döntött úgy a BMW, hogy befektet a star-up vállalkozásba. Ez is érdekelhet: A jövő BMW-jét egy hatalmas kristály fogja vezérelni

Fotó: BMW

„Az innovatív technológiák a nyersanyagok jobb, fenntarthatóbb és hatékonyabb hozzáférését garantálják. A startup vállalkozásokba történő befektetésekkel felgyorsítjuk az új technológiák kifejlesztését, versenyhelyzetet teremtünk és olyan lendületet biztosítunk, amely megkönnyíti a fiatal vállalkozások piacra jutását” – nyilatkozta Wolfgang Obermaier, a BMW Group közvetett árukért és szolgáltatásokért, illetve nyersanyagokért és gyártási partnerekért felelős részlegének alelnöke. „Azáltal, hogy befektetünk a Lilac Solutions innovatív eljárásába, a felelős és fenntartható módszerekre összpontosítva támogatjuk a lítium-kitermelés technológiai fejlődését” – tette hozzá. Tipp: IAA Mobility: 10 újdonság a Müncheni Autószalonról, amit imádtunk

Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Aktuális

A centik csapdája: így kerülheted el a reptéri poggyászbírságot egyetlen jól megpakolt táskával

A repülőtéri utazások egyik legkellemetlenebb pillanata nem feltétlenül a hosszú biztonsági ellenőrzés vagy a késő…

2026. 07. 26.
  • Hírek

Nem superbike, hanem Hyperbike – a Diamond Atelier olyan motort épített, amilyet még nem látott a világ

Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…

2026. 07. 26.
  • Aktuális

Nyári bringázás okosan – ezekre figyelj, hogy a hőség se vegye el a kedved

A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…

2026. 07. 25.
  • Autók

Elegáns, de vagány családi SUV –  Mercedes-Benz GLB 200 4MATIC Hybrid teszt

Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Ford és a Geely összefog Európában: új crossoverek és elektromos SUV-ok készülnek Valenciában

A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…

2026. 07. 24.
  • Autók

A Tesla autói már beszélgetnek veled: megérkezett Európába a Grok mesterséges intelligencia

A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…

2026. 07. 24.