Kormány helyett joystick? A Mercedes 1996-ban még így képzelte el a jövőt

Írta:
Drive Me Baby

Az 1996-os Párizsi Autószalonon a Mercedes bemutatta a jövő autózásának izgalmas, akkor szinte még elképzelhetetlen koncepcióját a Mercedes-Benz F 200 Imagination formájában. Az akkor meghökkentő autó ma már szinte teljesen átlagos lenne, kivéve persze azt a bizonyos joysticket. Ezt se hagyd ki: Ha létezik tökéletes Batmobil, akkor az a Vision Mercedes-Maybach 6

A Mercedes-Benz F 200 Imagination

„Számítógéppel irányított autó, elektronikus rendszerek a mechanikus felfüggesztések helyett, optimális vezetési biztonság minden helyzetben” – ilyen és ehhez hasonló hangzatos kijelentések előzték meg a Mercedes-Benz F 200-as 25 évvel ezelőtti bemutatóját. Mondanunk sem kell, a futurisztikus koncepció egy csapásra az 1996-os Párizsi Autószalon leglátványosabb járműve lett. Az autó legizgalmasabb eleme természetesen a kormánya volt, jobban mondva az, hogy nem volt neki. A vezető ugyanis az ajtóban és a középkonzol helyén található botkormányokkal irányíthatott, attól függően, hogy jobb- vagy balkezes az illető. Sőt, az utas akár saját kezébe is vehette az irányítást, ugyanis a jobb oldali ajtón egy harmadik joystick is helyet kapott.

A három botkormány egyike
Nem lehet nem észrevenni, hogy a ’96-os koncepció egybefüggő digitális műszerfala mennyire hasonlít a Mercedes-Benz legmodernebb MBUX Hyperscreenjéhez, amely a legújabb elektromos modellben az EQS-ben debütált

A koncepció digitális műszerfalát éppen olyannak tervezték 1996-ban, amit ma elvárnánk: képes volt megjeleníteni a jármű adatait, biztonsági figyelmeztetéseit, mindezt egy fedélzeti számítógép segítségével. A kijelzőn továbbá helyet kapott a csatlakoztatott mobiltelefon-, navigációs rendszer- és rádió információi, de CD és DVD lejátszására is volt lehetőség. Az F 200-as technológiai fejlettsége egyszerűen elképesztő, hiszen még internetkapcsolat létesítésére, úgynevezett telebank-szolgáltatásra is képes volt. Tipp: A Mercedes EQE figyelmeztet, ha elkalandozik a tekinteted

A következő oldalon megtudhatod, mi lett a Mercedes-Benz F 200 sorsa. 

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Új fejezet a kombik világában – Így teszteltük a Kia K4 kombit

A Kia K4 kombi bemutatója egy napsütéses etyeki délelőttön jóval többről szólt, mint néhány műszaki…

2026. 06. 30.
  • Lifestyle

Nyaralás diétával? Mutatjuk, hogy ne maradj éhes!

A nyaralás gondolata együtt jár a finomabbnál finomabb ételek és koktélok sorával. A vegánok vagy…

2026. 06. 30.
  • Autóvilág

A forróság csendes ellenség az autóban – így hat a hőség a vezetésre és a reakcióidőre

A nyári kánikula sokak számára csak kényelmetlenséget jelent az autóban – melegebb utastér, gyorsabban fogyó…

2026. 06. 29.
  • Autók

A Hyundai Elantra visszatér a nagyok közé – búcsú az i30-tól, új korszak a kompakt szedánoknál

A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…

2026. 06. 29.
  • Autóvilág

A nap, amikor Magyarország belépett az F1 pontszerzők közé – Baumgartner Zsolt legendás Indianapolis-i futama

Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…

2026. 06. 28.
  • Egyéb

Forró autó, forróbb valóság: percek alatt szaunává válik az utastér – így védekezhetsz a kánikula ellen

A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…

2026. 06. 28.