750 lóerős és félelmetesen agresszív a BMW Concept XM tanulmányautó

Írta:
Drive Me Baby

A 2021-es miami Art Basel művészeti kiállításon bemutatott BMW Concept XM tanulmányautó a BMW M divízió második önálló modellje lesz a legendás M1 óta, és egyben az eddigi legerősebb sportautója. Az agresszív kinézetű, bivalyerős monstrum főként az amerikai közönséget célozza meg, és mint olyan a cég dél-karolinai gyárában indul sorozatgyárásba 2022 végén. Az autó exkluzivitását mutatja, hogy a BMW XM kizárólag plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával, kizárólag BMW M modellként lesz elérhető. Mutatjuk a részleteket! Ezt se hagyd ki: A jövő BMW-jét egy hatalmas kristály fogja vezérelni

BMW Concept XM a márka jövőjébe enged betekintést

A hűtőrács-lamellákon elhelyezett új XM logó és a nagyméretű légbeömlők az autóban rejlő V8-as motor erejét hirdetik

A BMW Concept XM tanulmányautó frontrészének kialakítása a luxuskategóriájú BMW modellek következő generációjának formanyelvébe enged betekintést. A vízszintesen kialakított hűtőrács merészen tölti ki a vékony fényszórók közötti helyet, a külső élek felé keskenyedve, nyolcszögletű keretet formálva hangsúlyozva a BMW Concept XM tanulmányautó frontrészének dinamikus és már-már állatias kialakítását.

A koncepció különleges vonalvezetését kéttónusú karosszériafényezés hangsúlyozza tovább: a felső rész matt arany-bronz, míg az alsó rész Space Grey metál árnyalatban pompázik. A két színt az oldalsó ablaksáv alatt húzódó széles, magasfényű fekete övvonal választja el egymástól.

A hosszú karosszéria 23” méretű könnyűfém keréktárcsákon gurul, amelyek kétséget sem hagynak a BMW M divízió eddigi legerősebb sportautójának kvalitásai felől
A BMW Concept XM tanulmányautó hátsó kialakítása szintén a koncepció erőteljes termetét, kidolgozott fizikumát hangsúlyozza

A BMW Concept XM tanulmányautó karosszériájának merész formanyelve az autó kivételes menettulajdonságait tükrözi: a nagyteljesítményű menetdinamika, a sportautós agilitás, a mérnökien precíz vezethetőség és az akár 80 kilométer tisztán elektromos hatótávolság. A BMW Concept XM tanulmányautó vadonatúj fejlesztésű M Hybrid hajtáslánc-technológiája egy V8-as benzinmotor és egy nagyteljesítményű elektromos motor kettősét állítja csatasorba, 550 kW / 750 lóerő maximális teljesítményt és 1000 Nm csúcs forgatónyomatékot garantálva. A BMW M GmbH első nagyteljesítményű, hálózatról tölthető modellje a márka forradalmi jövőjének első hírnökeként érkezik meg az utakra. Tipp: Sportosabb és feltűnőbb lett a BMW élsportolója, az M135i xDrive

A következő oldalon mutatjuk a BMW Concept XM utasterét is.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Aktuális

A centik csapdája: így kerülheted el a reptéri poggyászbírságot egyetlen jól megpakolt táskával

A repülőtéri utazások egyik legkellemetlenebb pillanata nem feltétlenül a hosszú biztonsági ellenőrzés vagy a késő…

2026. 07. 26.
  • Hírek

Nem superbike, hanem Hyperbike – a Diamond Atelier olyan motort épített, amilyet még nem látott a világ

Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…

2026. 07. 26.
  • Aktuális

Nyári bringázás okosan – ezekre figyelj, hogy a hőség se vegye el a kedved

A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…

2026. 07. 25.
  • Autók

Elegáns, de vagány családi SUV –  Mercedes-Benz GLB 200 4MATIC Hybrid teszt

Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Ford és a Geely összefog Európában: új crossoverek és elektromos SUV-ok készülnek Valenciában

A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…

2026. 07. 24.
  • Autók

A Tesla autói már beszélgetnek veled: megérkezett Európába a Grok mesterséges intelligencia

A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…

2026. 07. 24.