150 ezer forintos bírsággal járhat a tiltott strandolás a Dunában

Írta:
Drive Me Baby

Kevesen tudják, hogy a Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni. Ha valaki megszegi a szabályokat, például tilos helyen fürdőzik, szabálysértést követ el, és 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.​ Olvass tovább, és megtudhatod melyek a legjobb, legális(!) Duna-parti strandok. Ez is érdekelhet: Szuper hír: Mégis lesz nyáron menetrend szerinti hajójárat a Dunán!

A rendőrég rendszeresen ellenőrzi a Duna-partot

A meleg nyári hónapokban rengetegen látogatnak el a Duna partjára, hogy hódolhassanak kedvenc vízisportjaiknak, a nyári hőségben pedig sokan meg is mártóznak a folyóban. Ez azonban nem minden esetben legális, hiszen szigorú szabályai vannak a vízben hűsölésnek. Eszerint tilos fürdeni ott, ahol tiltó tábla erre kimondottan felhívja a figyelmet, valamint többek között:

  • hajóutakban,
  • hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében
  • kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet-ski), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén
  • valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított és legfeljebb a mélyvíz határáig.
Vízisport eszközök, úgy mint a vízisí vagy a SUP használhatók a Dunán; ezekre az eszközökre hasonló szabályok vonatkoznak, mint a csónakokra (Fotó: alexeyzhilkin/Freepik)

A sérülések és halálesetek elkerülése, valamint a jogszabályok betartatása érdekében a rendőrség rendszeresen tart ellenőrzéseket, és intézkedik azokkal szemben, akik a fürdőzés szabályait megszegik. A visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan strandolnak tiltott helyen.

Elrettentő adat a tilos dunai strandoláshoz: Tavaly a folyóból összesen 40 holttestet emeltek ki, ebből 4 haláleset volt a fürdőzéshez köthető. A tragédiák jelentős részét megelőzhető, ha betartjuk a fürdőzés írott és íratlan szabályait, és felelősen, magunkra és másokra vigyázva strandolunk, sportolunk a szabad vizeknél. Tipp: Balaton-átúszás 2021: Idén már SUP-pal is teljesítheted a távot

A következő oldalon megtudhatod, melyek a legális Duna-parti strandok.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.