A Xiaomi nem aprózza el: egyszerre indította el az új generációs SU7 elektromos szedán kiszállítását, miközben komoly motorsport együttműködéseket is bejelentett Kínában. A cél egyértelmű – még erősebben hangsúlyozni az autó sportos karakterét.
Az első vásárlók már át is vehették az új SU7-et, a gyártó pedig élő közvetítésben mutatta be az átadási ceremóniát. Az érdeklődés elképesztő: a március 19-i bemutató után mindössze 34 perc alatt több mint 15 000 végleges rendelés érkezett.
A gyors kiszolgálás érdekében a Xiaomi előre dolgozott: egy komplett, azonnal szállítható járműkészlettel készült, így a vásárlók 1–5 héten belül megkaphatják autójukat. Lei Jun, a cég alapítója és vezérigazgatója elismerte, hogy korábban sok kritika érte a szállítási időket, ezért most két hónappal korábban megkezdték a gyártási előkészületeket.
Az új SU7 induló ára 219 900 jüan (kb. 31 800 dollár), ami mindössze 4 000 jüannal magasabb az előző generációnál. Ez különösen érdekes annak fényében, hogy a modell több mint 100 hardveres és szoftveres fejlesztést kapott, amelyek körülbelül 20 000 jüannal növelték az előállítási költségeket.
A Xiaomi tudatos döntést hozott: nem terheli túl a vásárlókat, inkább lenyeli a költségek egy részét. Így az SU7 még mindig jelentősen olcsóbb, mint a Tesla Model 3 alapváltozata. A befektetők viszont kevésbé lelkesek: a bejelentést követően a Xiaomi részvényei több mint 8%-ot estek a hongkongi tőzsdén, majd további csökkenést is mutattak.
Nemcsak az utcán, hanem a versenypályán is bizonyítani akar a Xiaomi. A vállalat három kiemelt kínai bajnoksággal kötött megállapodást:
Az SU7 Ultra és a YU7 SUV hivatalos safety és orvosi autóként lesz jelen ezeken az eseményeken. Lei Jun szerint a versenypálya a legjobb tesztkörnyezet: itt derül ki igazán, mennyire biztonságos és megbízható egy autó. A cél, hogy a versenyszintű teljesítmény beépüljön a fejlesztési kultúrába is.
A Xiaomi nemzetközi szinten sem ismeretlen a motorsport világában. 2025 májusában prémium partner lett a legendás Nürburgring pályán.
Az SU7 Ultra sorozatgyártású változata itt 7:04.957-es köridőt futott, amivel minden idők leggyorsabb sorozatgyártású elektromos autója lett a pályán. Nem kis teljesítmény egy 1548 lóerős, 529 900 jüanos indulóárú modelltől.
A Hyundai a díjnyertes IONIQ 9 modellcsaládot egy különleges változattal bővíti. A Hyundai Motor Group…
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo…
Kompakt kívül, meglepően tágas belül, magyarul is ért, és az ára is tartogat meglepetést. Ezúttal…
25 éve bizonyítja, mire képes egy kisautó Az elmúlt 25 évben a Honda Jazz következetesen…
Ez nem lesz egyszerű igen vagy nem Vannak autók, amelyekről viszonylag könnyű eldönteni, hogy tetszenek-e.…
Az autópályán szinte minden a kiszámíthatóságról szól: mindenki ugyanabba az irányba halad, a sávok kijelölik…