Wolf Kati sosem fogja kirakni a tanga bugyiját a kirakatba

Írta:
Drive Me Baby

A 47 éves énekesnő tíz évet simán letagadhatna a korából, abszolút nem látszik rajta, hogy már közelebb van az ötvenhez. Egyáltalán nem bánja, hogy vannak ráncai, nem szégyelli és nem takargatja őket. Wolf Kati a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című magazinműsorban mesélt a nőiességről, magánéletéről és a showbizniszről. Ez is érdekelhet: Schwarzenegger fiának fotóitól egészen biztos leesik az állad

Wolf Kati a negyvenhét éves szépséget igyekszik megtalálni

„Egy negyvenhét éves nőnek nehéz feladata, hogy a változó kort elkezdje megélni és azt valahogy normálisan, méltósággal, új dolgokat találva élje meg. Egy negyvenhét éves nő sose lesz olyan szép, mint egy huszonhét éves, ezt el kell fogadni és nem is kell arra törekedni, hogy ugyanúgy nézzünk ki. Nyilván egy hetvenéves is tud szép lenni és egy tizennyolc éves is tud nem szép lenni, hogy ha ő meg van zavarodva és nem találja a saját lelki békéjét. De a maga bájával és esetlenségével együtt a fiatalságnak van egy szépsége, egy frissessége. Persze én is arra törekszem, hogy jól legyek, egészségesen élek, rendszeresen járok edzeni, de a negyvenhét éves szépséget igyekszem megtalálni” – mondja Wolf Kati arra a kérdésre válaszolva, mi egy mai 47 éves nő életfeladata, hogyan éli meg a nőiességét.

Wolf Kati és Köböl Anita – Kati szerint a mai fiataloknak sokkal nehezebb dolguk van. „Amikor mi tinédzserek voltunk, megengedett volt a bénázás, hazamentél és el volt felejtve. Ma minden fel van töltve a netre, ezért nem tudnak lepihenni, ott van minden hiba online és ez nagyon nehéz” (Fotó: PR)

Kati szerint a showbiznisz nem a legkönnyebb szakmák közé tartozik, még ha egy kívülálló számára úgy is tűnhet. Sokszor csak a csillogást és a könnyű életet látjuk, pedig rengeteg munka, feladás és áldozat van mögötte. Némi segítséggel, ha úgy tetszik ráhatással, viszont elég magasra lehet jutni, ha az ember bevállalja, hogy kirakatban éli az életét.

Kati magánélete nem eladó

„Ez egy nehéz egyensúlyozás, hiszen nyilván könnyebb úgy porondon maradni, hogy mindig mutatsz magadból valamit, vagy egy kicsit többet. Nekem ez a helyzet ideális, de az biztos, hogy nehezebb. Ezzel inkább elszámolok, hogy öttel kevesebb koncertem lesz a következő félévben, de akkor se rakom ki a tanga bugyimat a kirakatba” – mondja Wolf Kati, aki mindig is tudatosan távol tartotta magát a médiahajhász megjelenésektől. Az énekesnővel készült teljes interjút ide kattintva tudod megnézni.

Sztárhírek rovatunkból az alábbi cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupé: erőteljes belépő az új GT‑sorozatba

Az új Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupéval a Mercedes‑AMG tovább bővíti a nemrég bemutatott GT…

2026. 08. 10.
  • Autók

Uncsi, de biztos hogy elvisz A-ból B-be: Ex-flottás Kia Rio-t teszteltünk

Használtautó tesztsorozatunk talán eddigi „leguncsibb” autója következik. De bőven akadnak olyan élethelyzetek amikor a megbízhatóság,…

2026. 08. 09.
  • Autóvilág

Nem csak gyorsabban mész: ezért „vakít meg” a sebesség vezetés közben

Amikor a gyorshajtás veszélyeiről beszélünk, legtöbbször a fékútra és a reakcióidőre gondolunk. Pedig van egy…

2026. 08. 09.
  • Hírek

Mielőtt megszületett az autó: így tervezték a Ford jövőjét 1952-ben

Ma természetesnek vesszük, hogy egy új autó megjelenése mögött évekig tartó fejlesztés áll. Egy teljesen…

2026. 08. 08.
  • Autóvilág

Száz autó foglalta el az autópályát, majd 225-tel menekült a BMW M3 sofőrje

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le hajnalban Floridában, ahol nagyjából száz autós úgy döntött, hogy az…

2026. 08. 08.
  • Autók

A BMW még mindig tudja, mitől jó egy dízel – BMW X3 40d teszt

A dízel, amit még nem kell temetni Bevallom, amikor manapság egy új dízel BMW kulcsát…

2026. 08. 07.